BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Zuhant a Mol és a Richter

2004. október 21. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az előző napokénál pár milliárddal alacsonyabb, 11 milliárd forintos forgalom mellett 1,33 százalékos esést produkált csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde indexe, ami elsősorban a Molnak és a Richternek köszönhető. A Mol az előző napi rekordárról 345 forinttal, 10 700 forintra esett vissza, ami bő háromszázalékos zuhanás. Az olajpapír egyébként 11 000 körül kezdett, majd innét araszolgatott lefelé, végül záróára lett egyben a minimum is. Százalékban a Richter is hasonló mértékben gyengült, 22 340 forinton fejezte be a kereskedést, ez is közel áll a napi minimumhoz. Az Egis kétszáz forinttal, pont két százalékkal, 9800 forintra esett.
A nagy társaságok közül az OTP csak 10 forinttal lett olcsóbb, 4500 forintot ért zárásra, viszont ez a részvény a nap zömét e határ alatt töltötte. A Matáv volt a nagyobb papírok körében az egyetlen nyertes, másfél százalékkal, 801-ről 813 forintra drágult, a nap második felében élénkült meg iránta a kereslet. A távközlési cégnél jóval nagyobb értékben, 845 millióért cserélt gazdát a BorsodChem részvénye. A nemrég újra divatba hozott cég is a vesztesek táborát gyarapította, 1,6 százalékkal, 1930 forintig szánkázott le, pedig a nap elején még a 2000 forintot verdeste az ára.
A mínuszosok hosszú sorából kiemelkedik még a NABI a maga 6 százalékával, bár ez nem meglepő, amilyen elemzések mostanában napvilágot láttak róla. A Linamar és a Rába viszont csütörtökön is emelkedni tudott. Az FHB visszaesett 10 000 forint alá. A kárpótlási jegy 1300 forinton záróárrekordot állított be.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet