Kedden késő délután 246,20–246,30 forint körül jegyezték az eurót, ami újabb 50 filléres csökkenés az előző napi állapothoz képest. Napközben azonban az árfolyam egy időben a 245,80 forintot is elérte, ahol – legalábbis az MNB hivatalos napi árfolyamai szerint, amelyek a napközbeni ingadozást nem mutatják – 2003. május 27-én járt utoljára, az emlékezetes sáveltolás előtt bő egy héttel. (A tegnapi hivatalos árfolyam egyébként 246,50 forint volt.) A piac egyes feltételezések szerint a politikusok nyilatkozatai nyomán lett optimista, bár az erősödés végső soron hosszabb tendencia, aminek a magas hazai kamatszint lehet a fő oka. A dollár délután 200,90 forint körül állt, ami mintegy kétforintos esést jelent.
Az állampapírpiac is változatlanul optimista, a másodpiaci referenciahozamok ismét csökkentek, általában 8–10 bázisponttal. A három hónapos kincstárjegyek aukcióján 35 milliárd forintnyi papírra 91 milliárdnyi ajánlat érkezett, a 10,90 százalékos éves átlaghozam alatta maradt az előző napi másodpiaci hozamszintnek. Így az aukció adott egy kis lendületet – a jegybanki alapkamathoz szorosabban kötődő – rövid lejáratú hozamok csökkenésének is, hiszen mostanában inkább a többéves papíroknál volt megfigyelhető erősebb vételi nyomás.
Az MNB kéthetes betétjébe a lejáró 305 milliárddal szemben csak 244 milliárd forintnyi új betétet helyeztek el, annak ellenére, hogy jelenleg az állampapírhozamok egyöntetűen alatta vannak a 11 százalékos alapkamatnak. (Mindez talán a kamatcsökkentési várakozások feléledését is jelezheti.) A bankközi forintpiacon az egynapos kamatok évi 10,80–10,90 százalékon maradtak.
