BUX 132263.38 0,16 %
OTP 41180 0,24 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Pénzügyi rally Európában

2004. május 13. csütörtök, 23:59

Hatalmas lendülettel nyitották a csütörtöki kereskedést a nyugat-európai tőzsdeindexek, miután kiderült, hogy a francia után a német GDP is a vártnál nagyobb ütemben bővült. A mutatók egészen délutánig a magasban tudtak maradni, ám zárásra kénytelenek voltak a nyereség egy részét feladni a gyenge New York-i nyitás miatt. A pénzügyi szektor mindenesetre kitett magáért, a sort az ING nyitotta, és a várakozásokat meghaladó nyereségről számolt be az első negyedévét tekintve, elsősorban a banki tevékenységekből származó óriási profitnak köszönhetően. A Société Générale sem maradt adós a jó hírekkel, így egyesült erővel magasba lendítették az ágazat részvényeinek árfolyamát. A Deutsche Telekom szintén jó számokkal rukkolt elő, a jelentésben közölt „gyenge gazdasági környezet” és „erősödő konkurencia” kifejezések azonban elriasztották a befektetőket. A svájci–svéd ABB árfolyama a Morgan Stanley leminősítése ellenére is erősödni tudott, a Bayer papírjainak az tett jót, hogy a CSFB magasabb osztályba helyezte. New Yorkban egy sor vártnál rosszabb makroadat nyomán lefelé indultak a mutatók, lapzártakor azonban már stabilizálódni látszott a helyzet a pozitív oldalon. A Wal-Mart a kezdeti esés után erősödni kezdett, a befektetők mégis inkább a cég remek negyedéves eredményeire koncentráltak, mint Lee Scott vezérigazgató aggodalommal teli szavaira a magas olajárak miatt. A Walt Disney váratlanul remek eredményeivel hívta fel a figyelmet részvényeire. Az Altria azonban szerda után tegnap is lefelé menetelt, a Goldman Sachs ugyanis leminősítette a cég részvényét a floridai dohányzásper felújítása nyomán. Az euró árfolyama az 1,18 dolláros szint körül mozgott, míg a japán fizetőeszköz 114,5-es szinten járt a dollárral szemben.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet