Meglódult a devizapiac: az euró az idén először közelít a 1,19 dollárhoz, s a japán jen is hirtelen a 107-es szint közelébe lendült. Az öreg kontinens befektetői jól fogadták a hírt, a nagy exportőrök papírjai - köztük természetesen az autógyártókkal - jelentős emelkedést produkáltak. A Philips-részvény azonban a vesztes oldalon állt, az elektronikai termékek széles skáláját gyártó cég ugyanis a korábbinál lassúbb ütemű növekedést prognosztizált az idei évre, annak ellenére, hogy az első negyedéve a várakozásokat meghaladó módon alakult.
Jól szerepeltek a chipgyártók: a tengerentúli szektortárs, a Novellus remek számokkal állt elő a hétfői New York-i zárás után, igaz, a részvény értéke ettől még kedden lejtőre került.
A New York-i befektetőkre alaposan ráijesztett a megjelent sok jó vállalati és makrohír. A kiskereskedelem márciusi felfutásáról szóló adat nyomán az elemzők szinte biztosra veszik, hogy legkésőbb augusztusig emelkedik az országban az alapkamat, a tőzsdei befektetők mumusa. A reggeli nyitásban felfelé induló mutatók hamar visszafordultak, s nem segítettek rajtuk a megjelent gyorsjelentések sem, amelyek szintén alátámasztották az amerikai gazdaság száguldásáról szóló elméleteket.
Kedden jöttek ki a Merrill Lynch számai is: a befektetési bank csaknem duplájára növelte nyereségét az év első három hónapjában. A kamatemelési félelmek a jó eredmények ellenére is lefelé tolták a Merrill árfolyamát, nem úgy a Johnson & Johnsonét, amely a vártnál jobb teljesítményével több mint egy százalékkal tudta növelni részvénye értékét. A Time Warner árfolyama meredeken csúszott lefelé a Washington Post értesülése nyomán, amely szerint a tőzsdefelügyelet vizsgálatra készül mintegy 400 millió dollár „félrekönyvelt” hirdetési bevétel miatt. Az AT&T, illetve a Qwest Communications jegyzése ellentétesen mozdult el, ahogy a Goldman Sachs előbbi papírt fel-, utóbbit pedig leminősítette. Az Intel kurzusa félszázalékos pluszban volt: a chipóriás tőzsde- és lapzárta után tette közzé gyorsjelentését.
