Nagyobb beleszólása lehet Amerikában a részvényeseknek a társaságok élén álló igazgatótanácsok megválasztásába, legalábbis ha a mostani reformjavaslatokat minden érintett elfogadja. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis a részvényeseknek semmiféle beleszólásuk nincs az igazgatósági jelölésekbe, mindössze az éppen a cég élén álló menedzsment által előterjesztett jelöltekről szavazhatnak a közgyűlésen. Amennyiben valamelyik befektető saját jelöltjét szeretné bejuttatni a testületbe, úgy azt csak hosszas és költséges csatározások útján teheti meg.
A tervezet szerint, amelyről az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC is nyilvános vitát szervez, a részvényesek a jövőben közvetlenül jelölhetnének igazgatósági tagokat, s javaslataikat a vezetőség köteles lenne a közgyűlés elé terjeszteni. Az egyelőre csak elképzelés szintjén létező javaslat már megszületésének pillanatában heves vitákat váltott ki. Az ellenzők szerint a módszer rendkívül bonyolulttá tenné az igazgatóválasztást, ráadásul utat engedne a vezető testületekbe a céget csupán kifosztani szándékozó, „rossz szándékú” befektetőknek is.
A reformjavaslatot támogatók viszont azzal érvelnek, hogy ezzel elejét lehetne venni az elmúlt időszakban kirobbant vállalati botrányoknak, hiszen az igazgatóságot jóval megbízhatóbb és könnyebben leváltható személyek alkotnák. A módszerrel ráadásul meg lehetne akadályozni, hogy a vezérigazgatók - még a vállalat gyengélkedése esetén is - csillagászati fizetéseket szavaztassanak meg maguknak a befolyásuk alatt álló testülettel.
