BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ismét 6500 fölött a Mol

2004. január 18. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hét utolsó munkanapján rendkívül szűk sávban ingadozva érte el 9575 pontos, a csütörtökinél 0,4 százalékkal magasabban lévő záróértékét a BUX. Az érdeklődés mérsékelt volt, ami jól tükröződik az ötmilliárd forintot alig meghaladó részvényforgalmon is.
Továbbra is a Mol állt a figyelem középpontjában. A cég részvényei két hónapja először 6500 forint fölé küzdötték magukat. A közel hárommilliárd forintos forgalmat generáló papírokat a piac zárásakor csütörtöki áruknál 0,9 százalékkal magasabban, 6530 forinton jegyezték. Valamelyest magára talált az elmúlt időszakban igencsak pangó Matáv. A részvények a nap legnagyobb részében csütörtöki áruk környékén cseréltek gazdát, ám egy a zárás előtt érkezett eladási hullám a lélektaninak mondott 800 forintos szint alá taszította a kurzust.
Érdektelenség jellemezte viszont a Richter adásvételét, a papír forgalma nem érte el a 400 millió forintot sem. Az árfolyam - talán ennek is köszönhetően - 1,2 százalékkal magasabbra kapaszkodott. A csütörtökön még a kilencezer forintos szinttel kacérkodó Egis egy százalékot veszített értékéből. Az OTP alacsony forgalom mellett 0,4 százalékkal drágult.
Lefelé korrigált az econet jegyzése, a cég részvényei továbbra is kiemelkedő forgalom mellett 3,2 százalékot veszítettek értékükből. A jól sikerült karácsonyi szezon hírére a Zwack papírjainak árfolyama 4 százalékkal emelkedett.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet