Az Egyesült Államok piacain szerdán az is jó hír volt, ha nincs hír: mindössze a General Electric jelentette be, hogy a hét végén napvilágot látó negyedéves eredménye megfelel majd a várakozásoknak. A korábbi zuhanások után azonban ez is elégségesnek tűnt ahhoz, hogy felfelé emelje a tőzsdeindexeket; lapzártakor 1-1,5 százalékos előnyt mutattak a vezető indexek. Európában az lendítette fel az utóbbi időben lehanyatlott vásárlási kedvet, hogy az elmúlt hónapban a prognosztizáltnál kisebb mértékben romlott a német üzleti klíma. A piacokat az sem törte le, hogy ugyanakkor a német vállalkozások jövőbeni várakozásai visszaestek.
Londonban a BT Group részvényei 5,3 százalékkal gyengültek, miután a Vivendi Universal mint a Cégétel többségi tulajdonosa bejelentette, hogy még mindig nem döntött arról, elfogadja-e a Vodafone-nak a Cégételre tett felvásárlási ajánlatát. A BT Group befektetői csalódottan vették tudomásul, hogy várniuk kell a BT Group 26 százalékos Cégétel-tulajdonrészének eladásából származó extraprofitra. Az AstraZeneca részvénye viszont 5,3 százalékkal erősödött, miután a cég megkapta az engedélyeket új generációs Iressa nevű rákgyógyszerének amerikai forgalmazásához. A párizsi tőzsdén az Alcatel papírja 11,4 százalékkal ugrott feljebb, miután a társaság bejelentette, hogy eladta 6,1 százalékos részesedését a francia elektronikus védelmi berendezéseket gyártó Thales cégben, csökkentendő adósságállománya nagyságát. A Thales részvénye ugyanakkor 9,1 százalékot veszített értékéből.
K. K.
