A New York-i tőzsdéken a háborús félelmeket némileg ellensúlyozta, hogy bár negyedik hónapja csökken a fogyasztók bizalma, ám az index szeptemberi értéke felülmúlta a várakozásokat. Lapzártakor a Nasdaq 0,5, míg a Dow Jones és a S&P-500 1,5 százalék körüli veszteséget mutatott. Az európai tőzsdék lejtmenetében nagy szerepe volt annak, hogy Tony Blair brit miniszterelnök közzétette az Irak-dossziét, melynek nyomán ismét kirajzolódni látszik a háború közeli képe. A vezető londoni index 1,8 százalékos gyengülés után 3671,10 ponton landolt, erre nem volt példa 1995 decembere óta. Londonban ismét a pénzügyi szektor papírjai vezették a besszt. Párizsban a CAC-40 szintén 1,8 százalékkal esett vissza, a 2742,8 pontos záróérték ötéves mélypontot jelent. Napközben ideiglenesen felfüggesztették a France Télécom távközlési cég és leányvállalata, az Orange mobilszolgáltató részvényének a kereskedését, miután mindkét papír a napi limittel gyengült. Végül a France Télécom „mindössze” 5,0, az Orange pedig 2,9 százalékot veszített értékéből. A frankfurti börzén a legnagyobb érdeklődés a Deutsche Telekom papírjait övezte, miután a Reuters megszellőztette, hogy a cég egymilliárd euróval kevesebbre számíthat kábeltévés érdekeltségeiért, mint arra korábban számított. A DT részvénye a hírre 2 százalékkal gyengült.
K. K.
