Meglepetésre öt hónapos mélypontra, 5,7 százalékra esett vissza augusztusban a munkanélküliek aránya az Egyesült Államokban, az előző havi 5,9 százalékkal és a várt 6,0 százalékkal szemben. A New York-i nyitás előtt napvilágot látó hír nyomán égbe szöktek a mutatók: a Nasdaq 3,54, a DJIA 1,73, a S&P-500 pedig 1,68 százalékkal emelkedett zárásig. A technológiai szektort főleg az Intel részvénye húzta fel. A csütörtöki zárás után közzétett jelentésében a cég ugyan lefelé módosította harmadik negyedévi forgalmi várakozásának felső határát, ám a befektetők ennél sokkal rosszabbra számítottak.
A pénteki iraki bombázások hírére az olaj ára ismét megugrott a nemzetközi piacokon; egyes szakértők szerint egy elhúzódó háború esetén akár duplájára is nőhet a nyersolaj ára. Ennek megfelelően hízott az olajkitermelők részvényeinek árfolyama is, a BP 3,4, a Shell 4,0, a TotalFinaElf 5,5 százalékkal emelkedett.
Az európai piacokon is a technológiai szektor menetelt az élen. Az Ericsson-részvénykibocsátás az előzetes hírek szerint sikeres volt, a cég megszabadulni látszik nyomasztó pénzügyi gondjaitól. A társaság részvényének közel 10 százalékkal nőtt az értéke, annak ellenére, hogy a vállalat hiteleit bóvlikategóriába sorolták. A nagy rivális, a Nokia viszont új csúcstelefonokkal állt elő, amelyek láthatóan meggyőzték a befektetőket, mivel a cég részvénye 7,7 százalékkal emelkedett.
A Deutsche Telekom a Reuters értesülése szerint hajlandó tárgyalni az egyesült államokbeli VoiceStream eladásáról, ami nagy megkönnyebbülést jelentett a befektetőknek: részvényének kurzusa 9,5 százalékkal ugrott meg. A frankfurti DAX index végül 3,90 százalékos pluszban zárt.
A párizsi börze CAC-40 indexének 3,4 százalékos emelkedésében nagy szerepe volt a pénzszűkében lévő Vivendi papírjának, melyet közel 15 százalékkal jegyeztek magasabban, mint csütörtökön, miután kiderült, hogy a médiaóriás 4-5 milliárd euróért értékesíteni tudná kiadói érdekeltségeit.
A dollár árfolyama erősödött az euróval szemben a hétvége folyamán. Egy euróért 98,3 centet kellett fizetni, a jen dollárral szembeni árfolyama 118,3-as szinten maradt.
K. K.
