A csütörtöki több mint egy százalékpontos esés után pénteken is tovább gyengült a forint árfolyama a devizapiacon. A napi mélypontot az intervenciós sáv erős oldalán, a centrumtól mért 9,30 százalékos szint jelentette, innen pedig csak alig sikerült valamit délutánra javítani a helyzeten.
A zárásban így 9,48 százalékon állt a kurzus, ami újabb fél százalékpontos mérséklődést jelent az előző naphoz képest. Piaci vélemények szerint pénteken még mindig a csütörtöki pánikeladások határozták meg a hangulatot, az eladási megbízások volumenét egyszerűen nem tudta felszívni a másik oldal. Az euró napközben ismét átlépte a 250 forintos lélektani értéket, de délután már 249,85/250,00 forinton váltották a bankok. A dollár erősödését viszont a nemzetközi tendenciák is segítették. Az amerikai valuta árfolyamának növekménye az elmúlt két napban meghaladta az öt forintot és a hetet már 256,30/256,50 forinton fejezte be.
Az állampapírpiacon különböző irányba és különböző mértékkel változtak a referenciahozamok. Nagyobb, 11 bázispontos hozamemelkedést csak a 3 éves futamidő könyvelhetett el, míg mind az éven belüli, mind a 10 és 15 éves lejáratnál csökkenés volt. A héten egyébként mozgalmasan alakul majd az elsődleges piac, csütörtökön 3 és 5 éves kötvényekre rendeznek aukciót, szerdán pedig a 2002/G és 2002/I államkötvényekből szerveznek visszavásárlási aukciót.
Emelkedő kamatszint jellemezte a bankközi forintpiacot is, az overnight kamat kevesebb mint negyed százalékponttal, 9,25 százalékig nőtt. A piacon általánosan elfogadottá váltak a kamatemelési várakozások, a jegybanktól már a mai napon 50 bázispontos emelésre számítanak.
A Budapesti Árutőzsde határidős devizapiacán több mint másfél milliárd forint értékben született üzlet. Az amerikai dollár elszámolóára minden terminre 2,00-2,80 forinttal drágult. Az eurónál a közel 4 forinttal csökkenő legtávolabbi, 2003. júniusi lejáratot leszámítva szintén nőttek a határidős árfolyamok, itt 1,13-3,46 forint között volt az elmozdulás mértéke.
M. J.
