A vártnál jóval kedvezőtlenebb folyó fizetési mérleg és az államháztartási hiány szerdai bejelentésére sokak meglepetésére csak egy nappal később reagált a piac. A tegnapelőtti kereskedést még csak negyedszázalékos gyengülés után 11,15 százalékon záró hazai fizetőeszköz csütörtökön az intervenciós sáv közepétől számított 11 százalék közelében nyitott (az erős oldalon). Innen azonban egyenesen 10 százalék alá vezetett az út. A délutáni kereskedés elején így már a lélektanilag fontos 250 forintos határt is átlépte az euró árfolyama, a legmagasabb jegyzés 250,50 forint volt. A forinteladások miatt napközben tehát több mint 5 forinttal nőtt az uniós deviza árfolyama. A kereskedés végére kissé megnyugodott a piac, így a késő délutáni zárásban már a sávközéptől 10,23 százalékra állt a forint.
Az okok között a kereskedők a néhány külföldi bank pánikszerű államkötvény-eladásaiból befolyó pénzek euróra való átváltását éppúgy megemlítették, mint a rossz makroadatokat vagy az egyre idegesebbé váló belpolitikai helyzetet. Az utóbbival kapcsolatban azt hangsúlyozták, hogy a rendszerváltás óta nem történt hasonló esemény, így a külföldi befektetők idegesen reagálnak.
A romló makromutatók miatt hónapok óta várható volt a forint árfolyamának megrendülése, ám az i-re a tegnap napvilágot látott adatok tették fel a pontot - mondta Misur Gábor, a Hamilton Broker devizaüzletágának vezetője a NAPI Online-nak. A piaci szereplők többsége emiatt viszont kamatemelésre számít. Az állampapírpiacon a külföldi befektetők kiszállnak a hosszú papírokból, s vagy a rövid oldalra csoportosítják át forrásaikat, vagy készpénzben tartva euróra váltják át.
A legtöbb vélemény szerint a jegybanki döntésre akár már a monetáris tanács hétfői ülésén sor kerülhet. Az elemzők szerint 50 bázispontos emelést már beárazott a piac, és ha a forint tartósabban 10 százalék közelében marad, könnyen elképzelhető egy száz bázispontos kamatnövekedés is.
A másodlagos állampapírpiacon az előző naphoz hasonló mértékben emelkedtek a hozamok, így a hozamgörbe hosszabbik oldalán további 20-30 bázisponttal nőttek a referenciamutatók. Tegnap volt a 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegy aukciója is. A 30 milliárd forintos kibocsátás mellett az átlaghozam 19 bázisponttal, 9,55 százalékra emelkedett a két héttel ezelőtti aukció eredményéhez képest. Az elfogadott ajánlatok 9,10 és 9,63 százalék között szóródtak, ami szélesebb sáv, mint a szokásos.
M. J.
