BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Politikusi nyilatkozat a forintgyengülés hátterében

2002. február 27. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A választások közeledtével megszaporodó politikusi nyilatkozatok miatt, úgy látszik, a devizapiaci befektetőknek hozzá kell szokniuk a jelentős és hektikus ármozgásokhoz. A két héttel ezelőtti miniszterelnöki kijelentés után, amely 13 százalékig repítette a forint árfolyamát, ezúttal egy Medgyessy-nyilatkozat okozott kisebb eladási hullámot a piacon. A szocialista párt miniszterelnök-jelöltje kedden azon véleményének adott hangot, hogy helytelen a mostani kormány politikája, amely az erős forintot preferálja. Medgyessy szerint a mostani világgazdasági recesszióban éppen az ellenkező árfolyam-politika lenne célravezető. Ezek után élénk forgalom mellett egészen az intervenciós sáv erős oldalán, a centrumtól számított 10,78 százalékig gyengült a forint jegyzése. Ugyanakkor délutánra már megnyugodtak a kedélyek, így a 11,34 százalékos záró pozíció már csak 0,16 százalékponttal jelent gyengébb helyzetet az előző napinál. Az eurót a kereskedés végén 244,60/95 forinton, a dollárt pedig 282,90/283,30 forinton jegyezték a bankok. Az overnight piacon a várakozásoknak megfelelően enyhült a likviditás hiány, így az egynapos kamatok a tartalékolási periódus vége előtt egy nappal 7 1/4-7 1/2 százalékra süllyedtek.
Az elmúlt időszak hozamcsökkenése, majd stagnálása után tegnap már komolyabb korrekció jellemezte az állampapírpiacot. Az Államadósság Kezelő Központ 6 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyeinek aukcióján 8,44 százalékra, azaz 21 bázisponttal emelkedett az átlaghozam a két héttel ezelőtti kibocsátáshoz képest. A kibocsátó által meghirdetett és végül elfogadott 27 milliárd forintnyi mennyiségre közel 45 milliárd forint összértékben érkeztek jegyzések. A szerdai értékesítésen az elfogadott legmagasabb vételi ajánlat 8,47 százalék, a legalacsonyabb pedig 8,05 százalék volt. A másodlagos kereskedésben is felfelé indultak a hozamok. Élénk forgalom mellett minden futamidőre jelentősen, 6-14 bázisponttal emelkedtek a referenciaértékek.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet