A múlt hét pénteken lezárult az Innova Invest Rt.-nek a tőzsdei kivezetés előfeltételét képező mennyiségű IBUSZ-részvényre szóló nyilvános vételi ajánlata. A korábban is a legnagyobb intézményi befektetőnek számító társaság közel 8 százalékkal, 25,52 százalékra növelte tulajdoni részesedését. Ez mintegy 72 millió forintjába került, hiszen a meghirdetett 585 forintos vételi árfolyamon közel 123 ezer darab törzsrészvényt, míg 1773 forinton 212 darab osztalékelsőbbségi részvényt sikerült megszereznie.
A közölt adatok alapján a legtöbb részvényt külföldi intézményi és magánbefektetők ajánlották fel, nekik több mint 5 százalékkal, 17,18 százalékra csökkent a részesedésük. A hazai intézményi és magánbefektetők többsége ugyanakkor a jelek szerint nem nagyon bánja, hogy a Budapesti Értéktőzsdére több mint tíz évvel ezelőtt elsőként bevezetett értékpapír elhagyja a parkettet: ők alig több mint másfél százalékot kínáltak fel. Ezzel lényegében az utolsó törvényi akadály is elhárult az IBUSZ-részvények tőzsdei kivezetése elől, amire vélhetően már nem sokat kell várni. Nem úgy azoknak a korábbi IBUSZ-tulajdonosoknak, akik a tavalyi közgyűlésen nemmel szavaztak az IBUSZ és egyik leányvállalatának összeolvadására. Ők ugyan vélhetően az elszámolás után többet kapnak majd, de készpénzhez információnk szerint ősznél hamarabb nem nagyon juthatnak.
M. J.
