BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Limittel drágult a jegy

2002. február 20. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Budapesti Értéktőzsdén ezúttal ha csak kismértékben is, de fölfelé mozdultak az árfolyamok. A BUX értéke a napközbeni visszaesés után az emelkedéssel nyitó amerikai piac hatására végül 7940 ponton zárt, ami fél százalékkal haladja meg a keddi záróértéket.
A 6,2 milliárdos forgalomból a legnagyobb részt, mintegy 2,5 milliárd forintot ezúttal az OTP adta, ugyanakkor a vezető papírok közül egyedül a bankrészvény veszített árfolyamából, igaz, a nap jó részében a 19 900 forintos záróárnál 50 forinttal magasabban forgott. Komolyabb mértékű emelkedés azért a többi blue chipet sem jellemezte, hiszen a drágulás sem a Matáv, sem a Mol, sem a Richter esetében nem haladta meg az egy százalékot. A telefonpapír 7 forinttal javított árfolyamán, és az utolsó kötésben 962 forinton cserélt gazdát. Az olajipari társaság papírjainak árfolyama is csak 35 forinttal, 5400 forintra emelkedett. A forgalom viszont szokatlanul alacsony volt, még az ötszázezer darabot sem érte el.
A gyógyszergyári cégek közül a fél százalékkal, 17 090 forintra emelkedő Richternél jobban teljesített az Egis, amely 150 forinttal, 13 000 forintra erősödött. A kisebb társaságok papírjai szintén többlettel zártak. Az Antenna Hungária közel 5 százalékkal drágult és 2300 forinton fejezte be a kereskedést. Az árral együtt egyébként a forgalom is emelkedett, tegnap több mint tízezer részvény fordult meg a parketten. Az IT-szektor papírjainak árfolyama szintén nőtt. A nem sok optimizmusra okot adó gyorsjelentés óta lényegében folyamatosan csökkenő Graphisoft ezúttal egy százalékkal magasabban, 1110 forinton zárt, míg a Synergon 829 forintos záróárfolyama 2 százalékkal jobb, mint egy nappal korábban.
A tegnapi kereskedés sztárja a kárpótlási jegy volt. A kedvező hírek hatására az árfolyam a 15 százalékos limittel, 667 forintra drágult.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet