A hétfői Memorial Day miatti hosszú hétvége előtt a megszokottnál alacsonyabb forgalom zajlott a tengerentúli értékpapírpiacokon, a tőzsdeindexek lapzártánkkor lefelé tartottak. A Fed elnökének csütörtöki, szokás szerint meglehetősen homályos utalásokat tartalmazó beszédét - amelyben Greenspan jelezte, hogy az amerikai gazdaság lassulásának még nincs vége - elemzők úgy értelmezték, hogy a jövőben további, ám az eddigieknél mérsékeltebb kamatcsökkentésekre van kilátás. Nem adtak okot felhőtlen optimizmusra a tegnap megjelent makroadatok. Kellemetlen meglepetést okozott az első negyedévi amerikai GDP-növekedésre vonatkozó, lefelé módosított kormányzati becslés mellett a tartós fogyasztási javak megrendelésállományának esése is, de a lakáseladások várakozásoknak megfelelő csökkenése sem vidította fel a befektetőket.
Viszonylag kevés céghír látott napvilágot. Bár a Prudential erős vételre ajánlotta mind a Texaco, mind pedig a Chevron papírjait, ezen olajipari részvények árfolyama csak szerény mértékben erősödött. A távközlési szektorból az ADC Telecommunications a vártnál nagyobb veszteségről számolt be, s lefelé módosította második negyedévi eredményvárakozását is. A XO Communications ugyanakkor jól járt, ugyanis a Morgan Stanley Dean Witter erős vételre javította a részvények ajánlását.
Eltérő mértékben bár, de a vezető európai börzemutatók is lefelé tartottak. A frankfurti esést az E.ON mellett a pénzügyi szféra papírjai vezették, míg Párizsban - a Lucent felvásárlása körüli aggodalmak miatt - az Alcatel volt a nagy vesztes. Az FTSE-100-nak a British Telecom próbált támaszt adni, ugyanis a hírek szerint hamarosan - bár a korábban reméltnél olcsóbban, mintegy 2,1 milliárd fontért - értékesíti szakmai telefonkönyv-kiadóját, a Yellt. Az euró dollárral szembeni árfolyama bár 86 cent felett is járt, jellemzően e szint alatt ingadozott. Az európai fizetőeszköz erősödése mögött az állt, hogy egyes szakértők a Bundesbank elnökének kijelentését, mely szerint az euró esése a gyenge inflációs adatokkal függ össze, úgy értelmezték, intervencióra van kilátás.
A tokiói Nikkei-225 nem egészen egyszázalékos esését főként a bankpapírok és az acélipari részvények gyengülése okozta.
Á. V.
