Tegnap vegyes képet mutattak a tengerentúli technológiai papírok árfolyamai, ezen belül a hálózati eszközökkel foglalkozó, illetve az internetbizniszben részt vevő cégek részvényei felfelé tartottak. Az emelkedésben egyrészt a száloptikai hálózatoknál használatos berendezéseket gyártó Ciena bejelentése, másrészt az AOL Time Warnerhez tartozó America Online (AOL) által tervezett áremelés játszott közre. Mindez azonban nem volt elegendő a Nasdaq Composite megtartásához, a mutató a pozitív nyitást követően ingadozásba váltott. A régi gazdaságban a Ford-Firestone ügy szólt nagyot, a Firestone részvényei 15 százalékkal estek.
A vezető európai tőzsdeindexeket a TMT-szektor húzta fel, ám a tengerentúli bizonytalankodás a vén kontinensen is okozott némi lemorzsolódást. A Wall Street fejleményei nyomán az FTSE-100-nak nem sikerült áttörnie a lélektani határnak számító hatezer pontos szintet, pedig még a tavalyinál rosszabb, ám a vártnál kedvezőbb eredményről beszámoló Mark & Spencer is a mutatót erősítette. Az euró dollárral szembeni árfolyamát a vártnál is rosszabb német üzleti bizalmi index küldte padlóra: az európai fizetőeszköz kurzusa 86,5 cent alatt is járt.
A Nikkei-225 csökkenésében szerepet játszott, hogy a japán jegybank (BoJ) havi jelentésében pesszimistán ítélte meg a kulcsfontosságú gazdasági mutatók, többek közt a tőkekiadás jövőbeli alakulását, de a Firestone-t birtokló Bridgestone gumiabroncsgyártó szintén lehúzta az indexet.
Á. V.
