Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A NAPI Gazdaság információi szerint az OTP Bank vezetése nem zárja ki a Postabank megszerzése kapcsán a tőkeemelés lehetőségét, de az elképzelhetetlen, hogy az ügyletet kizárólag ilyen forrásból finanszírozzák. Az állam például apport útján történő OTP-s tulajdonszerzése előtt egy alapszabályi korlát is állhat: a bankban egyetlen részvényes sem birtokolhat 10 százaléknál több részvényt. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb 3,11 millió darab részvény kerülhet állami tulajdonba, amely a jelenlegihez képest mintegy 11 százalékos hígulást jelentene.
Egy ekkora pakett piaci értéke jelenleg mintegy 41 milliárd forint, amely szinte fillérre megegyezik a Postabank aktuális sajáttőke-értékével. (Az OTP-részvény az utóbbi egy hónapban, amióta a Postabank-lehetőség felmerült, 2000 forintot esett a BÉT-en, így a pillanatnyi egyezés nem sokat jelent.)
Az ügylet legvalószínűbb lebonyolítási módja alighanem egy kombinált forma, amelyben az ÁPV Rt. némi készpénz mellé OTP- és esetleg még egyéb részvényeket is kapna. Bár az állammal lebonyolított részvénycserés akciókat, amelyekben 199798-ban éppen a Postabank jeleskedett, befektetői oldalról mindig bizonyos rossz érzések lengik körül, szárnyaló fantáziával számos érdekes megoldás is elképzelhető, különösen ha arra gondolunk, hogy az 50 százalékban az OTP tulajdonában lévő Air Invest Kft.-nek az ÁPV Rt. alighanem még mindig több tíz millió dollárral tartozik az 1999 nyarán megvett 35 százaléknyi Malév-csomag vételára gyanánt.
A bank vezetőit bizonyára aggasztja, hogy a részvények négyötödét birtokló intézményi nagybefektetők eléggé szkeptikusak a Postabank-ügylet hasznát illetően, kérdéses, hogy miként lehet őket meggyőzni a sikeres integráció eredménynövelő hatásairól. Ilyen helyzetben a bank nyilván igyekszik elkerülni a részvényhígulás árát, ráadásul az árszint sem kedvez a részvénnyel való fizetésnek. (Az OTP vezetői a tőzsdei cégek közül messze a legértékesebb sajátrészvény-pakettel rendelkeznek, így a részvényesek szempontjait jól át tudják érezni.) Az állam mint jelentős tulajdonos visszatérését e részvényesi kör aligha üdvözölné és könnyen lehet, hogy a terjeszkedési lehetőségeket is másként ítélik meg a részvényesek, mint a menedzsment.
A Postabank a maga mintegy 300 milliárdos mérlegfőösszegével ugyan 15 százalékkal növelné az OTP méreteit, ezzel a magyar bankszektor 27-28 százalékát tartaná kezében, de nem változna az OTP sajátossága, vagyis hogy a magyar bankok közül ez a leginkább forrásoldalról meghatározott pénzintézet. (E tekintetben a Postabank követi őt a sorban.) Mivel a vállalati szektorba irányuló kihelyezések növekedése sem az OTP-nél, sem a Postabanknál nem volt igazán átütő az utóbbi években, a még nagyobbra hizlalt bank továbbra is leginkább a költségvetésnek jelentene biztos támaszt az állampapírok piacán.
A fentiek persze nem egyértelműen ellenjavallják az integrációt, hiszen ha az OTP-nek sikerül saját, 2 százalék körüli eszközarányos eredményszintjét a Postabanktól átvett eszközállományra is megőrizni, nyeresége dinamikusan nőhet, miközben szerencsés esetben saját tőkéje sem lesz kevesebb, mint az integráció előtt volt. Ez azonban egy olyan szcenárió, amelynek beigazolódásához legalább egy teljes évre van szükség és addig alighanem a szkeptikus hangok lehetnek az erősebbek.
Korányi G. Tamás
