Internetalapú raktáráruház kialakítására készül a Láng Kft.
Első lépcsőben 230 millió forint értékű beruházással egyedi áruazonosításra és -követésre alkalmas informatikai rendszert helyezett üzembe az egy évtizede működő, magyar tulajdonosok által létrehozott Láng Kereskedelmi Kft. Tavaly év végén a cégben szakmai befektetőként 51 százalékos üzletrészt vásárolt a svájci Rhiag Group, amelynek Európa-szerte vannak autóalkatrész-kereskedelemmel foglalkozó leányvállalatai. Az immár svájci-magyar cég a tavalyi 3,8 milliárd forint árbevétel után idén 4,1 milliárdos forgalommal számol.
Az egykori Láng Gépgyár egyik üzemének megvásárlásával alakította ki központját és logisztikai bázisát az autóalkatrész-kereskedelemmel foglalkozó Láng Kereskedelmi Kft. (Láng). Az 1990-ben magyar magánszemélyek által létrehozott, 20 millió forint törzstőkéjű cég üzletrészének 51 százaléka tavaly év végén az Európa-szerte számos leányvállalattal rendelkező svájci Rhiag Grouphoz került.
Láng Róbert, a cég névadója és társtulajdonos-ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a svájci partner szakmai befektetőként került többségi tulajdonba s elsősorban az autóalkatrész-kereskedelemhez kapcsolódó értékesítési, vállalatvezetési tapasztalatok átadásával vesz részt a Láng működésében. Az ügyvezető tájékoztatása szerint a Lángnál most befejezett s eddig mintegy 230 millió forintba került informatikai és logisztikai fejlesztés költségeit teljes egészében saját forrásból biztosították. Ehhez a társtulajdonosnak anyagilag nem kellett hozzájárulnia, mivel a fejlesztést még korábban kezdték el. A napokban átadott komplex informatikai rendszer az első lépcsőben azt teszi lehetővé, hogy a Lánghoz érkező alkatrész-megrendeléseket számítógép-vezérléssel kövessék a beérkezéstől a kiszállításig.
Az itthon fél tucatra tehető nagy autóalkatrész-kereskedő cégek a magyarországi piac 18-20 milliárdos forgalmából 60-70 százalékot bonyolítanak le, ebből a Láng csaknem 20 százalékkal részesedik. A tavaly 3,8 milliárd forint forgalmat elért Láng ebben az évben 4,1 milliárddal számol, amit időarányosan teljesítettek. A három évvel ezelőtt csaknem 100 millió forintért a Láng tulajdonába került, 4000 négyzetméter alapterületű egykori Láng Gépgyár-üzemben 110 milliós fejlesztéssel alakították ki az eredeti és utángyártott autóalkatrészeket tárolására alkalmas raktárkomplexumot. A Láng által forgalmazott termékek megrendelése 1994 óta 80 százalékban online módon történik. Láng Róbert tájékoztatása szerint az informatikai rendszer továbbfejlesztésével azt szeretnék elérni, hogy mind a megrendelés, mind az ellenérték kifizetése az interneten keresztül történjen.
B. G.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.