Új autóipar születik és Európa központi szerepet tölt be a belső égésű motoroktól az elektromos járművekre történő átállásban.
„A BYD-nél nem csupán exportpiacnak tekintik Európát, hanem stratégiai partnernek”
– kezdte előadást az Automotive Summit 2026 konferencián Maria Grazia Davino. BYD regionális igazgatója aláhúzta: Amit ma itt építünk, az egy teljes ökoszisztéma, innováció, amit csak közösen lehet megvalósítani.
Európa egyedi – fűzte hozzá - nem csupán egyetlen, hanem sok kis piac. Tisztában voltak vele, hogy kihívás lesz, hiszen az egyes európai országokban eltérő szinteken áll az elektromos autókra történő átállás, például Norvégiában 98 százalékon, addig Európa jó részén 20-25 százalék alatt van.
Közös ugyanakkor, hogy a vásárlók minden európai piacon elvárják a minőséget, biztonságot, tartósságot és a dizájnt. A minőség és a technológia ugyanakkor önmagában nem elég, bizalmat kell építeni.
„Lesz ez a cég még 1 év múlva?” kérdésre válaszolva meg kell mutatni az elkötelezettséget.
„A BYD esetében ez egyértelmű, itt vagyunk, hogy Európa jövőjévé váljunk”
– fogalmazott Maria Grazia Davino, aki elárulta, hogy a legnagyobb kihívások közé tartozik a helyi kapcsolatok kiépítése, a helyi elvárásokra, specifikus szabályozásokra történő folyamatos odafigyelés, amely óriási rugalmasságot igényel a globális szereplőtől.
Pozitív meglepetésként értékelte, hogy bár az európai vásárlókat alapvetően konzervatívnak, óvatosnak írják le, mégis általában nagyon kíváncsiak, nyitottak az innováció iránt. Felismerik a minőséget, a technológiát, a kényelmet, és értékalapú ajánlatot szeretnének.
BYD megértette, tette hozzá, hogy az iparági átállás sokkal összetettebb, eltérő tempóban halad. Sok európai vásárlónak a plug-in-hibridek jelentik az akternatív változást.
A BYD közel egymillió munkavállalót, közte mintegy 120 ezer mérnököt foglalkoztat. A fejlesztési ciklusok globálisan felgyorsultak az akkumulátor technológiában, a töltési képességben, a hatékonyságban, a szoftver integrációban, az intelligens utastérban, és az okos energia használatában.
A BYD-nél a villámgyors töltésbe fektetnek be világszerte. Jelenleg az új fejlesztéseknél 5 perc alatt, 20 százalékról 70 százalékos töltést tudunk biztosítani, 9 perces töltés esetében pedig elérjük a 97 százalékos akkutöltést.
„A BYD-nél úgy gondoljuk, hogy a verseny elősegíti a fejlődést. Nem csak autókat akarunk értékesíteni, hanem érdekeltek vagyunk az ökoszisztémák közötti együttműködésben. Szeged ennek az egyik szimbóluma” – fogalmazott a BYD regionális igazgatója, aki pozitív fordulatként hozzátette, hogy az európai vásárlók egyre kevésbé elutasítóak a kínai autókkal szemben.
Amíg 2022-ben, egy nemzetközi felmérés szerint még az európai vásárlók 80 százaléka volt szkeptikus a kínai gépkocsik vásárlásával kapcsolatban, addig 2026 elején ez 40 százalékra csökkent és az év végére várhatóan csupán minden negyedik európainak lesz elutasító a véleménye.
