BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kétmilliárdos beruházásba kezd a Weslin

Újabb 2 milliárd forint értékű beruházást hajt végre az oroszlányi ipari parkban lévő gyártóbázisán a Weslin Hungary Autóipari Rt. A kapacitásbővítést elsősorban az indokolja, hogy a közelmúltban jelentős volumenű megrendelést kaptak a Fordtól, a Renault-tól és a Volkswagentől is.

2003. március 20. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kétmilliárd forint értékű fejlesztési program megvalósításába kezd az oroszlányi ipari parkban lévő, tavaly felavatott gyártóbázisán a Weslin Hungary Autóipari Rt. - erősítette meg lapunk információit Csonka Béla gyártási igazgató. A beruházásról azt követően született döntés, hogy a közelmúltban három új gyártási programról állapodott meg a cég a Forddal. Ez évi 20-40 ezer darab közötti sorozatokat jelent - tette hozzá Csonka. A most kezdődő fejlesztési program kizárólag technikai és technológiai fejlesztést jelent, mert az épületeket úgy alakították ki, hogy azok nagyobb volumenű gyártást is lehetővé tegyenek. Jelenleg az öntöde kapacitásának csak 40, míg a megmunkáló üzemének mindössze 25 százalékát használják ki. A 348 dolgozót foglalkoztató Weslin Hungary az új programok beindításával párhuzamosan tovább kívánja bővíteni a létszámot is. Terveik szerint a jövő év második felében már mintegy félezer dolgozót foglalkoztatnak majd, és az újabb létszámbővítést a termelés felfutásával párhuzamosan valósítják meg.
A gyártási igazgató a kanadai Westeast Industries Inc., valamint a Linamar Corporation tulajdonában lévő társaság tavalyi és idei várható árbevételéről az anyacég tőzsdei szereplése miatt egyelőre nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elmondta, hogy a magyar társaság tavaly a korábbi évhez képest négyszeresére növelte árbevételét, idén pedig újabb két és félszeres növekedéssel számolnak.
A világ egyik legnagyobb kipufogócső-gyártója korábban évi 250 ezer darab gyártásáról kötött öt évre szóló szerződést a Volkswagennel, illetve évi 400 ezres széria szállításáról állapodtak meg a francia Renault-val is. A spanyolországi Valladolidban gyártott dízelmotorokhoz készült kipufogócsöveket a Clio, a Mégane, valamint a Kango modellekbe építik be, de ilyen motort használ majd a Renault és a Nissan is (NAPI Gazdaság, 2003. február 10., 1-4. oldal). Csonka kifejtette: nem kizárt, hogy áttételes módon szállítanak majd a Peugeot-Citroën új szlovákiai - nagyszombati - üzemébe is, bár ők közvetlenül motorgyárakkal és nem összeszerelő üzemekkel állnak kapcsolatban.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet