Bár a verseny hivatalos honlapján még nem jelent meg, szinte biztos, hogy az illbruck nyeri a Volvo Ocean Race 7. szakaszát. Láttunk már éjjeli őrt nappal meghalni, de az illbruck nem egészen másfél órával ezelőtt 18 mérföldre volt a céltól, míg a második helyezett Assa Abloynak még 51 mérföldje volt hátra. Mindkét hajó 13 csomós sebességgel haladt, így az illbruck ezekben a percekben futhat be.
A szakasz nem hozott nagy izgalmakat, bár a lányok nem sokkal a rajt után eltörték az árbocukat, és ezért vissza kellett fordulniuk. Az árboc 400 mérföldre a kanadai partoktól 10 méter magasan hagyta el magát, de szerencsére nem a hajóra dőlt így senki nem sérült meg, és a hajótestben sem keletkezett kár.
A harmadik helyen az utóbbi időben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Tyco közeledik a francia kikötő felé, és ha az Assa nem hibázik, 7 mérföldes hátrányát nem tudja ledolgozni velük szemben. Más már nemigen szólhat bele a dobogós helyekbe, mert a negyedik SEB 19 mérfölddel állt a Tyco mögött. A SEB-nek még alaposan meg kell dolgoznia a 4. helyért, mert a nyakukon ott liheg az Amer Sports One. A News Corp 6. és a Djuice 7. helye biztosnak tűnik.
