Romániában tavaly decemberben megszigorították az országból történő kiutazás feltételeit a román állampolgárok számára, ugyanakkor január elsejétől a román állampolgárok vízummentesen utazhatnak a schengeni térség országaiba. A szakértők a két intézkedés együttes hatásaként a román állampolgárok magyarországi utazásainak bizonyos csökkenését várták. Ez azonban nem következett be: az év első két hónapjában - a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva - a beutazók száma 3,3 százalékkal, a kereskedelmi szálláshelyet is igénybe vevő turisták száma pedig 14,5 százalékkal növekedett. Összességében 5,1 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a romániai turisták Magyarországon.
Az egyedüli csökkenés az egy turistára eső vendégéjszakák számában történt. Januárban és februárban egy romániai turista átlagosan 1,9 vendégéjszakát töltött Magyarországon, ami 8,2 százalékos visszaesés. Az adatok azt mutatják, hogy elsősorban a tranzitturisták száma növekedett. Tavaly összesen 4 millió 861 ezer látogató érkezett Magyarországra Romániából.
