Az első dilemma az arany vásárlásakor, hogy fizikait vagy úgynevezett papíraranyat vegyünk-e. Ez utóbbi annyit jelent, hogy magát az aranyat nem kapja kézhez, hanem azt az értékpapírokhoz hasonlóan tartják nyilván egy úgynevezett "aranyszámlán", illetőleg letéti igazolást kap róla. Az "aranyszámla" azért problematikus, mert Magyarországon nincs olyan központi letéti hely - mint értékpapírok esetében a Keler -, ahol aranyat tárolnának. Nem marad tehát más, mint külföldi számlavezetőt igénybe venni. Erre van lehetőség, semmi akadálya más kérdés, hogy ennek milyen költségei vannak. Létezik olyan megoldás is, hogy egy erre szakosodott cég osztrák vagy éppen svájci széfben tárolt aranyat árul. Itt a bizalom a legfőbb probléma, hiszen többen azt gondolják, bárki mondhatja, hogy kiállít egy igazolást arról, hogy ebben és ebben a széfben van a befektető aranya, vagy éppen létezik-e majd pár év múltán az igazolást kibocsátó cég. Külön problémát jelent, hogy míg értékpapírok esetén jól működő szabályozás és intézményrendszer (például a PSZÁF odafigyelése) biztosítja a befektető biztonságát, az aranypiacnak tulajdonképpen ma még nincs igazán "gazdája".
Ez az egyik, de korántsem az egyetlen ok, ami a fizikai arany vásárlása felé orientálja inkább a befektetőket. Számos más technikai tényező (költségek, könnyebb áttekinthetőség, esetleges adózás vagy éppen örökösödési illeték fizetése alóli kibúvás) mellett van egy lényeges elvi ok is, amely már a fejlett országokban élő befektetőknél is komoly súllyal esik a latba. Arról van szó, hogy az arany máig, ha úgy tetszik, a történelmi hagyományok miatt, különleges szerepet tölt be. Ez azt jelenti, hogy többen ma is az aranyat tekintik "a" pénznek. Abból az egyszerű megfontolásból, hogy a történelem során ez volt az a fizetőeszköz, amely nem kormányok döntése alapján vált azzá, ennek megfelelően kormányok döntésével elértékteleníteni sem lehet. Sokan éppen azért választják az aranyat, mert úgy érzik, ez az igazi biztos befektetés, ez az egyetlen forma, amely garantálja, hogy a felhalmozott megtakarítás "nem vész el".
Két főbb típus tartozik ide: az aranytömbök (aranyrudak), amelyek gyakorlatilag színaranyból készülnek, valamint a legalább 90 százalékos tisztaságú, numizmatikai értékkel nem vagy csak csekély mértékben bíró aranypénzek (érmék).
Kezdjük a tömbökkel. Magyarországon e téren a helyzet siralmas. Kétféle tömbtípus van forgalomban, az importált és a hazai gyártású. Az előbbiekkel az a gond, hogy leginkább azért hozzák be külföldről, hogy busás haszonnal értékesítsék, így a jellemző helyzet az, hogy ha valaki elmegy Ausztriáig, ami igazán nincs messze, nagyjából 5 százalékkal olcsóbban be tudja ezeket szerezni. Eladásnál is hasonló a helyzet. A hazai tömb ára versenyképes - ha venni akarunk -, ezzel azonban más gond van. Nevezetesen az, hogy egyetlen hazai gyártó sem szerepel a londoni tőzsde által elismert gyártók listáján, tehát itthon nem úgynevezett "London good delivery" tömböket gyártanak. Attól persze a hazai tömb ugyanúgy és ugyanolyan arany, mint mondjuk a nemzetközileg leginkább sztárolt Heraeus tömbök, csak éppen ezt külföldön külön bevizsgálás nélkül nehezen hiszik el. Így aztán adott a külföldi kereskedő számára a helyzet, hogy erre és a hatalmasnak mondott (valójában csekély) bevizsgálási költségre hivatkozva lényegesen alacsonyabb árat kínáljon. A hazai piac viszont azért nem "pálya" az adni-venni akaróknak, mert itt valamiért a legtöbb kereskedő úgy gondolja, hogy plusz-mínusz 5-10 százalékos árrést is elbír a dolog. Összehasonlításképp: Nyugat-Európában a középárhoz képest jellemzően 0,6-3 százalékkal eltérő vételi és eladási árakat jegyeznek. (A hazai kereskedők legfőbb "partnerei", az osztrákok jellemzően a felsőbb régiókban helyezkednek el.) Itthon tehát nagyok a marzsok. A problémát leginkább azok tudják megoldani, akik némi rutinnal rendelkeznek: tudják, hova kell menni és mennyit lehet alkudni, s adott esetben külföldre is hajlandók elutazni. Az esetek nem csekély részében ez utóbbi a legjobb megoldás.
Az érmékkel annyiból jobb a helyzet, hogy azok nemcsak a néhány hazai aranykereskedőnél szerezhetők be, de numizmatikai üzletekben, sőt az éremgyűjtőknek egyesülete is van, amelynek tagjai rendszeresen adnak-vesznek-csereberélnek egymás közt, többek közt aranypénzeket is. Ráadásul ezeknél nincs a tömbökhöz hasonló minősítés (good delivery), azaz a világon bárhol könnyen kereskedhetők.
A hazai aranypiac legfőbb gondja a szabályozás csaknem teljes hiánya. A hamis árun kívül (ami persze komoly bűncselekmény lenne, ezért attól aligha kell tartani, hogy a kereskedő rezet sóz ránk arany helyett), gyakorlatilag bármit meg lehet tenni - például ígérni fűt-fát, áremelkedést, biztos hozamot, gyors meggazdagodást, egyszóval olyasmiket, amiért ha mondjuk részvényekről lenne szó, a PSZÁF egy pillanat alatt lakatot tenne a kereskedő ajtajára. Újabban például már néhány cég multi level marketing módszerrel értékesít befektetési aranyat - sejthető, mekkora felár rakódik itt a világpiaci árra -, s a biztosítási ügynököket (pardon: tanácsadókat) a "nálunk nincs jutalék-visszaírás" szlogennel próbálják erre a területre csábítani...
