A Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Szlovéniában megvizsgált helyi vállalatok termelékenysége jelentősen elmarad a multinacionális vállalatok Közép-Európában működő gyáraiétól. Míg a helyieknél átlagosan 65 ezer euró az egy dolgozóra jutó éves árbevétel, a multiknál ugyanez 120 ezer euró. A 180 ezer eurós globális termelékenységi átlaghoz képest még szembetűnőbb a lemaradás, a világ legjobbjai pedig 222 ezer eurós egy főre jutó árbevételt mondhatnak magukénak. A termelékenységi különbségek a helyi mezőnyön belül is jelentősek. A vállalatok legjobb 25 százaléka 180, a leggyengébb egynegyed 18 ezer eurós átlagot ér el. A termelékenységben tapasztalható tetemes lemaradást a régió cégei eddig az alacsony bérköltséggel kompenzálták, az uniós csatlakozás közeledtével azonban búcsút kell mondaniuk ennek a versenyelőnynek. A megélhetési költségek kiegyenlítődése és a munkaerő-áramlás felgyorsulása veszélyes ütemben csökkenti a bérkülönbségeket. Ha a régió vállalatai nem sajátítják el a nemzetközi vállalatok legjobb gyakorlatát, akkor egyre kiszolgáltatottabbá válnak a termelékeny cégekkel szemben - mondta Mark Walton, a Deloitte & Touche szerzője, a tanácsadó cég gyártási csoportjának vezetője.
David Vice-nak, a Northern Telecom igazgatójának híres mondása szerint a jövőben kétféle vállalat lesz: a gyors és a halott. Ha nem vagyunk elég fürgék, vár minket az enyészet. A keleti helyi vállalatok leggyengébb pontja a gyorsaság és a rugalmasság. Van olyan ruhaipari gyártó, amelynél az új termékek bevezetési ideje 9 nap, míg Magyarországon sok esetben ugyanez kilenc hónap.
A helyi vállalatok nehezen teszik meg az első lépést az új rendszerek bevezetése felé. Sokáig haboznak, tudni akarják, hogy ki vezette már be az adott módszert, de ha végül hozzálátnak, elismerésre méltóan rövid idő alatt képesek megtenni az utat a kőbaltától rögtön a csúcstechnológiáig. Biztató jel, hogy az alapvető minőségbiztosítási rendszereket a régió vállalatai költségnövekedés nélkül és gyorsan bevezették, a karcsúsított termelési módszerek viszont nem terjedtek el széles körben. A munkaerő hatékonyabb kihasználását, az átfutási idő csökkentését és a félkésztermék-készletek minimalizálását szolgáló cellás rendszerű gyártást például a helyi cégek csak termelésük néhány százalékánál alkalmazzák. A legkorszerűbb termelésszervezési módszereket - Six Sigma, húzó rendszerek, gyors átállási technikák - azonban a felmérésben szereplők 80 százaléka nem alkalmazza.
A helyi vállalatokat fenyegető másik komoly veszély az Egyesült Államokból kiinduló recesszió. Ennek rövid távú hatásait a kevés közvetlen amerikai kapcsolattal rendelkező, elsősorban német piacra termelő közép-európai vállalatok viszonylag kevéssé érezték meg, hosszú távú hatásai ennél súlyosabbak lesznek. A legtöbb vállalat a gazdasági visszaesést a vevői megrendeléseinek elmaradásán keresztül érzékelte, az igazi veszélyt azonban a versenytársak reakciója jelenti. A radikális költségcsökkentés hamar eltüntetheti az alacsony bérekből adódó versenyelőnyt, a kibontakozó árversenyben alulmaradhatnak és piaci pozícióikat könnyen elveszíthetik a helyi termelők, ha nem sikerül átvenniük iparáguk legjobb gyakorlatát és felvenni a termelékenységi versenyt a multinacionális cégekkel.
A helyi vállalatok többsége rendelkezik megfelelően kidolgozott stratégiával, annak gyakorlati végrehajtása azonban elmarad. Elsősorban azért, mert a stratégiai célokat nem kapcsolják össze közvetlenül az ösztönzési rendszerrel, nem vezetnek be olyan mutatószámrendszert, amely a középvezetők és beosztottak számára is követhetővé teszi a legfontosabb vállalati teljesítménymutatókat és azok eléréséhez köti a javadalmazásukat.
Tóth Katalin