Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Az önéletrajza alapján úgy tűnik, hogy egy csapásra fordult érdeklődése az informatika felé. Így volt?
– Fogalmazhatunk így is, bár utólag úgy látom, hogy már szakközépiskolás korom előtt beleszerettem volna az informatikába, ha korábban találkozom igazi számítógépekkel. Számomra meglepő volt az iskolában, hogy egy asztali gépet nem a tévéhez kötnek, hanem saját képernyője van, hogy maga a komputer nem egyenlő a klaviatúrával, ahogyan azt a Commodore 64-esnél láttam, nem beszélve arról, hogy a számítógépes labor látványa egyenesen lenyűgözött. Az én szememben az maga volt a tudományos kutatóközpont. Szerettem volna ahhoz a közösséghez tartozni, amelynek az a dolga, hogy kezelje ezt az izgalmas technológiát.
– Volt köze az autókhoz az ottani számítástechnikai feladatoknak?
– Nem igazán. A tantervi órák alatt a DOS operációs rendszerrel ismerkedtünk, szakkörben pedig a Turbo Pascal programozás alapjait sajátítottuk el. Nagyon-nagyon alapszint volt ez persze, már annak is örültem, hogy az általam leírt kódok végrehajtása valamilyen eredményre vezetett.
– Ettől még kitarthatott volna az idehaza fajsúlyosnak számító autószerelői szakma mellett...
– Az az igazság, hogy nagyon szerettem volna érteni a számítástechnikához, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogok az autószereléssel foglalkozni. Aztán a második év végén otthagytam a szakközépiskolát. Ez nem volt könnyű döntés, mert tudtam, hogy magamra leszek utalva a tanulásban, egyedül kell megtalálnom azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével igazán elsajátíthatom a programozást. Végül esti gimnáziumban folytattam a tanulást és a több tanfolyamra is beiratkoztam a BME Mérnöktovábbképző Intézetében. Azt is tudtam, hogy el kell helyezkednem valahol, mert csak a gyakorlatban lehet belejönni ebbe a munkába.
– Hogy kapott állást 17 évesen?
– Szerencsére az a vezető, aki a Margaréta Katalógus-áruháznál döntött a programozói állás betöltéséről, nyitott volt, elhitte nekem, hogy meg fogok felelni az elvárásaiknak. Szükségem volt erre a munkalehetőségre, már csak azért is, mert otthon nem volt gépem. Ott aztán egész nap a komputer előtt ülhettem. Ami a feladataimat illeti, a legkülönbözőbb operátori munkákat végeztem, a legegyszerűbb nyomtatástól, archiválástól az ügyfélszolgálaton dolgozó kollégák kisegítéséig, ha szükség volt rá. Nagyon jó iskola volt ez a pár év, mert sokszor teljesen magamra voltam hagyva, egyedül kellett megoldanom minden felmerülő gondot. Az éjszakai ügyeletben nem egyszer meglehetős leleményességre volt szükség ahhoz, hogy az ember kivágja magát egy-egy szorult helyzetből. Emellett a szabadidőmben is programoztam, részben saját szórakozásomra, részben ismerősök megrendeléseit teljesítve.
– Csak nem játékokat írt?
– Előfordult az is, de inkább a grafikus felületekkel kísérleteztem, a Turbo Pascal ilyen képességeire alapozva. Akkor még nem volt igazán elterjedt a Windows, úgyhogy ez járatlan útnak számított. Emellett írtam számlázóprogramokat, illetve készítettem a cégemnek egy sorsolószoftvert, amelyet – ha igaz – még egy-két évvel ezelőtt is használtak.
– Ha jól érezte magát, miért hagyta ott ezt a vállalatot?
– Mint mondtam, operátorként dolgoztam ott, s ez nem elégítette ki az igényeimet. Komolyabb feladatokra vágytam, ezért kiléptem, s egy ideig – ha szabad ezt a szót használni – szabadúszóként próbáltam megélni. Voltak is munkáim, de ezek nem jelentettek szakmai kihívást. Hamar rájöttem, hogy el kell elhelyezkednem egy céghez, mert ott komolyabb feladatokat kaphatok, amelyek elősegítik a szakmai fejlődésemet. A Caolához végül a korábbi munkahelyemen megismert igazgatómon, Neumann Viktornén keresztül jutottam el.
– És bejött a várakozása?
– Bizony be, hiszen itt mindjárt az elején egy olyan program megírását bízták rám, amely szétosztja a termékekre a különböző szintű költségeket, s ezzel meghatározza az önköltségi árat. Ez az ár lett azután minden tárgyalás alapja, hiszen ez mutatta meg, mennyibe kerül a cég termékeinek előállítása. További fontos előrelépés volt a számomra, hogy megismerkedhettem a UNIX operációs rendszerrel, valamint a Progress programozási nyelvvel, amelyben a cég akkori vállalatirányítási rendszere is íródott. Ezekre támaszkodva létrehoztunk egy heti rendszerességgel információkat szolgáltató információs rendszert a Caolánál, amely a különböző adatbázisokból vett információk segítségével támogatta a felső vezetők eligazodását a vállalat likviditási, beszerzési, értékesítési mutatóiban.
– Ez már úgy hangzik, mint egy vezetői információs rendszer...
– Nem akarom eltúlozni a jelentőségét, de kétségtelen, hogy nekem adott egy lökést abba az irányba, hogy nagyobb volumenű rendszerekkel kezdjek el behatóbban foglalkozni. Ezen a nyomvonalon jutottam el végül a Főtáv Rt.-hez is, amelynél külsős vállalkozóként a számlázási rendszerrel foglalkoztam.
– Több ezer ügyfél kezeléséről lehetett szó, ha jól gondolom, ez méretes falatnak látszik.
– Az általunk üzemeltetett és bővített rendszerben számlázott ügyfelek száma folyamatosan bővült de végül is sok ezer fogyasztó számláit kellett kezelni, ami több millió adatrekordot jelent. Talán nem is a mennyiség jelentette az igazi kihívást a dologban, hanem a sebesség. Úgy kellett ugyanis optimalizálni a szoftvereket, hogy egy-egy feladat megoldása például adott idő alatt lefusson. A Főtávnál találkoztam egyébként az SAP rendszerrel, így annak bevezetését követően a Progess helyett már ABAP-ban programoztunk.
– Honnan jött az ötlet a saját vállalkozás indításához?
– Alvállalkozóként rengeteg problémánk volt a számlázással. Minden kisvállalkozó ismeri azt a szituációt, hogy hirtelen kell számlát adnia, vagy otthon felejti a számlatömbjét, amiért gyorsan haza kellene szaladnia stb. Hiába van otthon esetleg naprakész könyvelése a számítógépén, ez nem segít olyankor, amikor a megrendelőnél gyorsan rendezni kell egy tranzakciót, vagy ahogy mondani szokták, le kell papírozni a dolgot. Az elektronikus nyilvántartás ilyenkor csak akkor használható, ha távolról is hozzáférhető az interneten keresztül. Az alapötlet mindezek alapján az, hogy indítsunk egy olyan internetes oldalt, amelyen a vállalkozók vezethetik az elszámolásaikat, amelynek segítségével számlákat állíthatnak ki függetlenül attól, hol éri őket ez a szituáció.
– Magyarán mondjunk búcsút a számlatömbnek, és ehelyett az internetes rendszerbe bejelentkezve írjuk meg a számlákat és nyomtassuk ki azokat, ha kell, akár az ügyfélnél is.
– Igen, ez a dolog alapja, de hosszabb távon ehhez kapcsolódva a mikorvállalkozások könyvelését is el tudjuk vállalni, hiszen ha megbíznak minket ezzel a feladattal, akkor a kimenő számláikat már nem kell beküldeniük, hiszen az ott van a rendszerben.
– Mibe kerül ez nekik?
– Hat-hétezer forint az évi rendszerhasználati díj. Az árbevétel-nyilvántartás, bérszámfejtés például egy evás vállalkozás esetében előzetes kalkulációnk szerint havi hat–nyolcezer forint közé tehető, de ebben az esetben a számlázórendszer használatáért már nem kell fizetnie az ügyfeleinknek. A vállalkozások számát tekintve bizakodóak vagyunk a cégünk jövőjét illetően.
– Közben viszont önnek „nagyvállalkozóvá” kellett válnia, legalábbis most már egy csapatot kell irányítania, nem csupán önmagát menedzseli. Hogyan birkózik meg ezzel a helyzettel?
– Úgy érzem, hogy sikerült megfelelnem az elvárásoknak és nagyon élveztem az ezzel járó feladatokat. A programozói múltam sokat segített abban, hogy a fejlesztés során pontosan meg tudjam mondani, mit akarok, a szervezés sem volt idegen számomra, és viszonylag gyorsan hozzászoktam ahhoz is, hogy költséggazdálkodásban gondolkodjam. Az a fázis, amelybe most lépünk be, nevezetesen hogy meg kell ismertetnünk a portált a potenciális megrendelőkkel, hogy meg kell találnunk a megfelelő marketingcsatornákat, már keményebb diónak tűnik, mert e téren nincsenek tapasztalataim. A bizalom kulcskérdés, mivel ügyfeleink belső információkat bíznak ránk, ezért minden feladatot profin kell megoldanunk. Nem engedhetünk meg magunknak kisiklásokat.
– Ön vidéken, Tökölön él. Felteszem, ennek megfelelőek a hobbijai, vagy már a tipikus menedzsersportokat űzi?
– Az előbbi az igaz. Van egy kis földem és néhány állatom, két lovam, marháim, s amennyire időm engedi mindezekkel nagyon szívesen foglalkozom. Korábban barlangásztam, siklóernyőztem és még ma is eljárok búvárkodni, de az időm végessége miatt inkább a ház körüli elfoglaltságokban keresek kikapcsolódási lehetőséget.
