A KFKI-LNX Hálózatintegrációs zrt. – mint eddig minden évben – most is támogatója volt a Cisco Expónak, ezúttal mint a legmagasabb szintű, úgynevezett platina szponzor. Úgy gondoljuk – nyilatkozta Kászonyi Péter, a cég ügyvezetője –, hogy az ehhez hasonló konferenciák biztosítják a szakmának a naprakész ismereteket és lehetőséget adnak a gyakorlati tapasztalatok cseréjére is. Nem véletlen, hogy ez már a nyolcadik rendezvény, és évről évre egyre nagyobb az érdeklődés.
Szarvasy Zoltán A biztonságos telefon- és távmunkarendszer az államigazgatásban címmel tartott előadást. Az államigazgatási szervezeteknél a működési folyamatok optimalizálása, a hatékonyság növelése egyre hangsúlyosabb – hangzott el. A legtöbb államigazgatási szervezet működési folyamatai az adat- és hangkommunikáció terén azonban túl bonyolultak ahhoz, hogy azokat megfelelő tervezés nélkül megváltoztassák. Az előadáson bemutatott esettanulmány azt szemléltette, hogyan lehet az igényeknek megfelelő, optimális működés mellett a technológia által nyújtott lehetőségeket is maximálisan kihasználni.
Hosszu Péter és a Nissan general affairs menedzsere, Kiss Adrienn a Nissan 2005-ös nagyberuházásáról, a Magyarországon kialakított nemzetközi támogatóközpontról számolt be. Az előadás két részből állt: a vendég előadó a Nissan képviseletében a cég üzleti folyamatainak és it-infrastruktúrájának viszonyáról, míg az LNX képviselője a műszaki megoldásban rejlő szakmai értékekről adott tájékoztatást.
Papp Jenő előadása azt boncolgatta, hogy egy IP-telefónia-beruházás a vállalatok életében nem pusztán technológiai váltás, hanem egyúttal lehetőség arra, hogy üzleti folyamataik hatékonyságát is ugrásszerűen megnöveljék. A beruházás eredményessége azon múlik, mennyire sikerül az IP-alapú kommunikáció kiterjesztése révén integrálni a kiszolgáló informatikai apparátust. Az előadás az integráció fontos területeit mutatta be a technikai szakértő szemével, kiegészítve a rendszerintegrátor életszerű tapasztalataival.
A Security szekcióban Bartos Balázs az öt leggyakrabban előforduló hálózatbiztonsági hibát elemezte. A hallgatók megismerkedhettek „rémálmaik hálózatával” – ahol a wireless hálózatot már a parkolóból feltörik, a rendszergazda lehallgatja az igazgatóság IP-telefonjait, otthonról hozott kártékony alkalmazások vonulnak végig a számítógépeken rendszeresen, és fogalmunk sincs, hogy egyáltalán mi történik a hálózatbiztonsági eszközeinkkel. A problémák bemutatása után ezek megoldásához is segítséget kaphattak az érdeklődők.
Ugyanebben a szekcióban Suba Attila a hálózatbiztonság legújabb tervezési módszertanába engedett betekintést. Suba felhívta a figyelmet: a hálózatbiztonság több, mint a legújabb hálózatbiztonsági eszközök megvásárolgatása. A biztonság tervezése együtt kell, hogy történjen a hálózat tervezésével. A cél, hogy a biztonsági architektúra ne csak rajzon mutasson elegánsan...
Kulcsár András az adatközpontok megvalósításának nehézségeit vázolta. Adatközpont megvalósításával egy vállalat it-erőforrásai centralizálhatók, így azok megbízható és biztonságos rendelkezésre állása könnyebb. Ehhez számos hálózati technológiát kell ötvözni. Az adatközpontok megvalósítását azonban tényleg az alapoktól kell kezdeni, ami többek között magában foglalja az álpadló építését, a szünetmentes tápellátást, az automatikus oltórendszereket és a tűzjelző rendszert is. Az előadás az adatközpont hálózati elemeire fókuszált, ezenfelül a hálózat fizikai környezetének elemeit is bemutatta.
Győri Gábor előadásában rámutatott: a szolgáltatói rendszerekben egyértelműen teret nyertek az IP-alapú megoldások. Ahhoz, hogy az új szolgáltatások, az IP-alapú hang- és videoátvitel minősége garantálható legyen, új technikákra van szükség MPLS-hálózatokban, úgymint a gyors konvergencia, QoS megoldások, AToM, Traffic Engineering (azok a szerencsések, akik részt vettek az előadáson tudják már mit is jelentenek ezek). Az előadás ezen a technológiák elméletéből és alkalmazási gyakorlatából villantott fel példákat.
