BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A közös nevező: J2E platform

A nyílt forráskódú Java technológia piaci áttörésének köszönhetően mára kis befektetéssel nagy értékű szolgáltatáshoz, rendszerhez lehet jutni.

2005. október 21. péntek, 05:42

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az 1960-as, és 70-es évek hatalmas számítógépei, drága hardverjei és monolitikus alkalmazásai után az 1980-as évtizedben a mikrokomputerek – velük együtt számtalan új fejlesztés és módszertan – és a többrétegű elosztott architektúrák kerültek előtérbe. A nagy gépek végleges kiszorulását követően a 90-es évtized az objektumorientált alkalmazások, a két-, háromrétegű kliensszerverek időszaka volt, továbbá ebben a dekádban robbant be a köztudatba az internet, valamint a Java platformfüggetlen programozási nyelv.
A Java megjelenése újszerű iparági együttműködést indított el az üzleti alkalmazások területén, amellyel egyfajta szabványosítási folyamat is elkezdődött. A közös cél az volt, hogy a szoftvert használó cégeknek ne kelljen az it-infrastruktúrával foglalkozniuk, a mindennapi munkájukból kihagyhassák az úgynevezett infrastruktúra-szoftvereket, és kizárólag az üzleti részre, vagyis magára a problémára, illetve annak megoldására tudjanak koncentrálni.
Az ebben az időben kialakított, Javára épülő úgynevezett J2E platformmal olyan nyílt szabvány jött létre, amely szoftverkomponenseket definiál, és amelyre akkor és azóta is számos gyártó építi a megoldásait. Az implementációt szem előtt tartó fejlesztői környezet platform-, gyártó- és beszállítófüggetlenséget nyújt, amelynek nagy előnye, hogy nem kell a kódot újraírni és rendkívül biztonságos: integrálható a már meglévő rendszerekkel. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően olyan költséghatékony vállalati middleware-platformok jöttek létre, mint például a technológia kifejlesztésében és támogatásában nagy szerepet vállaló Sun Microsystems díjnyertes hálózatiazonosság-kezelője, a kommunikációs platform, a Java System Application Server vagy a Java System Portal Server stb.
Bár minden vállalat önálló árpolitikát folytat, a Sun Microsystems esetében a middleware könnyen számítható, alacsony költséget jelent, amely az összes kiadás körülbelül 10 százalékát teszi ki. Ráadásul a vállalat által kínált fejlesztői eszközök további támogatást jelentenek a platform számára, amely által a fejlesztői munka lényegesen leegyszerűsödik és olcsóbb lesz. Az alkalmazások egyes komponenseinek egymással való kommunikálására létrehozott fejlesztések bevezetésének ideje pedig természetesen attól függ, hogy egy már létező J2E platform cseréje történik, vagy egy vadonatúj alkalmazás bevezetésére kerül-e sor. Előbbi esetben a váltás ideje legfeljebb egy hónap, az utóbbinál 3-6 hónapot vesz igénybe.
Az elsősorban a közepes és a nagyvállalatok számára ajánlott, valamint a fejlesztő cégeket is megcélzó platform megjelenése és sikere átfogó piaci változásokat, egyfajta integrációt indított el. Egyrészt a J2E-vel párhuzamosan különböző webszolgáltatások is megjelentek, másrészt előtérbe kerültek az értéknövelt szolgáltatások – például a federált azonosítás vagy identitáskezelő menedzsment –, és a már meglévő middleware rendszerek integrációi.
A piaci átalakulásokból természetesen a Sun is kiveszi a részét: a vállalat célja mindezzel, hogy a különböző termékcsaládokat összevonva az eddigieknél nagyobb teljesítményű környezetet biztosíthasson az ügyfeleinek. Ennek érdekében világszerte partneri kapcsolatra lépett és lép rendszerintegrátorokkal, amelyek ügyfelei nem csupán a webszolgáltatásokra összpontosítanak, hanem egyre inkább az üzleti folyamatok szolgáltatásorientált architektúrákban való biztonságos egyesítésében gondolkodnak. A SeeBeyond cég nemrég befejeződött felvásárlásával is a szoftverkínálat erősítését szeretné elérni. Mindez olyan korai és erőteljes elmozdulást jelez az üzleti rendszerek integrációja terén, amelynek célja a szegmensen belüli vezető pozíció kialakítása. A vállalatok így közösen olyan szolgáltatásokat tudnak nyújtani, amiről más informatikai szállítók ma még csak álmodoznak: egy olyan ideális platformot az üzleti és rendszerintegrátorok számára, amelyekre építkezve később létrehozhatják a következő generációs alkalmazásokat.

Girnt József (admin)
Girnt József (admin)

Ez is érdekelhet