Milyen érvek szólnak az iparági változatok mellett?
Az általános célú rendszerek bevezetésének idejét jelentősen lerövidíti, ha az adott iparágnak speciális (vertikális) megoldás áll rendelkezésére. Ez a vertikális megoldás vagy eleve megfelel az új vállalatnak, vagy további testre szabással gyorsa(bba)n alkalmassá tehető az új alkalmazó cégnél való használatra – jelentette ki Molnár Kata, a MultiSoft Számítástechnikai Kft. marketingmenedzsere.
Ahhoz, hogy a vállalatirányítási rendszert a vezetők magukénak érezzék, a felhasználók hatékonyan tudják üzemeltetni, ki tudják szolgálni a vállalat irányításához szükség információkkal, feltétlenül meg kell felelnie a vállalat üzleti folyamatainak, amelyek iparáganként igen különbözőek. Iparáganként más-más termék van a középpontban, más-más szervezeti keretek között, más-más terméket gyártanak, más-más szolgáltatást végeznek, amelyekhez kapcsolódóan kell a profitábilitásról információt szolgáltatni a különböző irányítási szinteknek (szakmai, közép- és felső vezetés, tulajdonosok), érthető, világos formában – mondta Eck Ilona, a Freesoft gazdasági vezérigazgató-helyettese.
Minden ágazatnak vannak sajátosságai. Az ezeket, megjelenítő paramétereket nem célszerű egy általános, robusztus rendszerbe beépíteni, az ezeket megvalósító algoritmusok a kódot jelentősen megnövelnék. Ezzel a szoftver hatékonysága, áttekinthetősége csökkenne. Az iparági változatokhoz kisebb fejlesztő cégek is könnyebben tudnak illeszkedni, szakosodni és ezzel piacképes szolgáltatásokat nyújtani – állítja Szabó István, a Proteus Magyarország Kft. Kereskedelmi igazgatója.
Azért szükségesek a vertikális megoldások, mert az általános ERP-rendszerek nem tudják az iparági, törvényi specialitásokat kezelni. Jó példa erre a jövedéki termékek gyártása. Egy általános megoldás standard pénzügyi és gyártási funkciói teljesen megfelelhetnek a felhasználónak, de az azokhoz kapcsolódó jövedékiadó-számítást, -kezelést, a VPOP-bevallást és a raktárkezelést már az alaprendszer nem lesz képes kielégíteni. Ehhez hasonló a gyógyászati segédeszközök gyártása és kereskedelme, amelynek standard funkcióit az ERP-rendszer kiválóan kezeli, de a hozzá kapcsolódó vényelszámolást és OEP-jelentéseket már nem – sorolja a példákat Bobrovniczki Róbert, a VT-SOFT Videoton Software Kft. ERP-üzletágának igazgatója.
Minden ágazatnak léteznek olyan specialitásai, amelyek indokolják a külön ERP-megoldásokat. Ezek lehetnek egyszerű terminológiai különbségek, de egészen összetett kihívásokat jelentő feladatok is. Egy egyszerű példa: a termékösszetétel megadása néhol darabjegyzékben, néhol recepturában szokásos. Viszont az autóipari beszállítás területén az iparági eljárási szabványoknak való megfelelés nélkül nem is lehet életképes egy ERP; itt szükség van az előrejelzések és finomlehívások EDI-szabvány szerinti kezelésére, a mennyiségek gördülő elszámolására, a kiszállításnál a megfelelő gyártó szabványai szerinti bizonylatok és etikettek elkészítésére – enged bepillantást a részletekbe Kovács Lajos, a Corvex Üzleti Megoldások Rt. kereskedelmi igazgatója.
Minden iparág rendelkezik egyedi, csak rá jellemző folyamatokkal. A vállalatok célja, hogy ERP-rendszerük jól támogassa saját folyamataikat. Az iparági megoldások pont ezt kínálják, a többletfunkciók lehetőséget nyújtanak a speciális esetek leképzésére, miközben a vállalat az egyedi törvényi követelményeknek is standard megoldás segítségével tud megfelelni – közölte Baráth Zoltán, a Microsoft Magyarország MBS-üzletágának termékmenedzsere.
Az iparági megoldások elősegítik a vállalatirányítási rendszerek könnyebb és gyorsabb bevezetését, mivel nem egy általános standard szoftverrel kell indítani a bevezetést, hanem egy iparági know-how-val rendelkező megoldásból lehet kiindulni. Az iparági megoldások úgynevezett best praktice folyamatokat tartalmaznak, amelyek az iparág jellemző folyamatainak standardizált megoldását nyújtják. Manapság az ügyfelek elvárják, hogy iparági specifikumokkal rendelkezzen egy szoftver – figyelmeztet Herger Tamás, a SAP Hungary Kft. Product & Development Managere.
A szakértők tehát egyetértenek a vertikális megoldások szükségességében és hasznosságában. Kérdés, hogy vannak-e különbségek az egyes iparági változatok bevezetései között, s ha igen, mik ezek?
Igen, minden iparág más-más jellemző folyamattal rendelkezik. Teljesen más folyamatokkal találkozunk a bankoknál, a kiskereskedelemben, az autóiparban, a közüzemeknél vagy a gyógyszeriparban. Technikailag is különbözőképpen alakította ki az SAP az iparági megoldásokat. Van olyan iparági megoldása, amely a standard verzió része, ilyen például az élelmiszer-ipari, a gyógyszeripari, a vegyipari megoldás, és van olyan, amely a standard rendszer paramétereinek átállításával válik iparági folyamatok támogatására alkalmassá, ilyen a kiskereskedelmi megoldás. A közüzemi megoldások úgynevezett add-on rendszerek, amelyeket a standard rendszerre kell telepíteni. A banki megoldásaink között vannak önálló rendszerek is – közölte Herger.
Igen, minden iparág különbözik egymástól – ért egyet a Microsoft szakértője. Ebből adódóan egyes iparágak kevesebb, mások több specifikus folyamattal rendelkeznek, különböző törvényi szabályozásnak kell megfelelniük, ezért mind a bevezető cég tudásában, mind pedig a feladatok időtartamában és bonyolultságában számottevően eltérhetnek egymástól a különböző iparágakban végzett projektek.
Az iparági változatok bevezetésénél a felkészült ERP-tanácsadó az adott ágazat nyelvét beszéli, pontosan ismerve a terminológiát. Az iparág-specifikus megoldások bevezetése több-kevesebb többletráfordítási igényt támaszt – figyelmeztet a Corvex kereskedelmi igazgatója. Ez a többletigény kevesebb, ha a bevezetés támaszkodhat a termék szakirányú funkcionalitására (azaz nem új, egyedi fejlesztéssel kell a hiányzó megoldásokat létrehozni), illetve a szolgáltató ez irányú tapasztalatára.
Jelentősek a különbségek – állítja a Proteus Kereskedelmi igazgatója. Az ERP-rendszerek olykor közvetlenül kapcsolódnak a technológiai folyamatokhoz, szabályozáshoz, adatgyűjtéshez, különböző digitális kommunikációkhoz, például rádiós raktári rendszerek, internetes értékesítés és így tovább. Néhol a bevezetendő rendszerhez hatósági jóváhagyás szükséges, mint például a jövedéki termékek gyártása, forgalmazása esetén.
A bevezetés feladatmeghatározás, tervezés, fejlesztés, átállás, éles üzemtámogatás részekre tagozódik, természetesen a fejlesztési és átállási szakaszban súlyponti rész a tesztelés – avat be a módszertanba a Freesoft vezérigazgató-helyettese. A fejlesztés (paraméterezés, riportok, lekérdezések, egyéb speciális igények kivitelezése) szakaszon kívül az összes többi rész ágazatspecifikus. A feladatmeghatározás csak akkor lehet sikeres, ha az üzleti tanácsadók ágazatspecifikusan tudnak kérdezni, s ebből az ágazatban működőképes megoldás tervezhető, ami alapján a kivitelezés megtörténhet. Az átállás, és az éles üzem támogatása is elképzelhetetlen az ágazati sajátosságok ismerete nélkül.
A bevezetés alapvetően eltérő egy projektalapon dolgozó számítástechnikai cégnél és egy textilipari nagykereskedő vállalatnál. Az elsőnél a projekteket kell nyilvántartani, a ráfordításokat kezelni, a másiknál a szortimentek kezelése a megoldandó feladat. Vagyis mindig az iparág egyedi igényeit kell minél teljes körűbben lefedni az ERP-rendszerrel – jelentette ki a MultiSoft marketingese.
Míg korábban a nagyvállalatok „kiváltsága” volt az ERP-rendszerek használata, mára egyre több kis- és középvállalat is a bevezetés mellett dönt. Milyen hatással van ez ERP-szoftverek fejlesztésé?
A gyártók igyekeznek olyan partneri hálózatot kiépíteni, amivel ágazatspecifikus, előparaméterezett megoldáscsomagokat hoznak létre, ezáltal is költséghatékonyabbá, ily módon a kkv-k számára is elérhetővé téve, hogy korszerű technológián alapuló, nemzetközileg is elfogadott (auditálható), üzleti rendszereikkel integrálható, vezetői információs rendszerüket adatokkal kiszolgálni képes alkalmazásokhoz jussanak – jelentette ki Eck.
Az általános, széles piaccal rendelkező rendszerfejlesztés nagyon tőkeigényes, erre kevesen képesek. Viszont a rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó tudás és tapasztalat felértékelődik. Ezért ennek a tevékenységnek, szolgáltatásnak tartós piaca lesz – jósolja Szabó. Ez pedig összekapcsolható további szolgáltatásokkal például informatikai kiszervezéssel.
A nagyvállalati megoldások komplexitásuk, áruk, hosszú bevezetési idejük miatt nem használhatók a kkv-szektorban, ugyanakkor a fő funkciókat itt is természetesen elvárják a felhasználók. A fejlesztés a felhasználóbarát, gyorsan bevezethető, moduláris rendszerek létrehozására koncentrál, amelyek az általánosan használt rendszerek (Outlook, Excel) felületére egyre jobban hasonlítanak, így könnyebben megtanulhatók – állítja Molnár.
Kialakultak az önálló középvállalati és kisvállalati megoldások. A középvállalatoknak úgy tette az SAP elérhetővé a rendszereit, hogy középvállalati mintarendszereket alakított ki önmaga és a partnerei számára. Ezek a rendszerek is iparági specifikus folyamatokat támogatnak. A kisvállalatoknak az SAP önálló rendszert, az SAP Business One-t kínálja, amely a kisvállalatok alapvető folyamatait támogatja – mutatja be cége kínálatát Herger.
Jellemzővé vált, hogy az igazán nagy vállalatok piacának telítődése után több gyártó és szolgáltató figyelme fordult a közepes cégek felé. Az infor:COM esetében nem ez a helyzet, kezdetektől fogva a kis és közepes cégek álltak a rendszer fókuszában. Ez sok tekintetben még mindig előnyt jelent, például azzal, hogy nem most kell a szegmenshez való alkalmazkodás nehéz munkájával megküzdeni – mondta Kovács.
A Microsoft-fejlesztések előterében mindig ott állt a könnyű és gyors bevezethetőség, az egyszerű kezelés és üzemeltetés – közölte Baráth. E tulajdonságai mellett is a rendszerek képesek összetett folyamatok leképzésére és könnyen, kis erőforrással testre szabhatóak. Az előkonfigurált és iparági megoldások is segítik, hogy a kisebb cégeknél már akár tíz naptól bevezethetők legyenek a rendszerek, s ezzel gazdaságilag is elérhetővé váljanak a kis és közepes vállalatoknak.
A kkv-k is közel ugyanolyan folyamatokkal dolgoznak, mint a „nagyok” csak a „bürokratikusság” nem olyan nagymértékű – véli Bobrovniczki. Éppen ezért a szabadon változtatható paraméterek irányába (több működési modell kezelése), azaz a rugalmasság elősegítésére törekszenek a jó, kkv-k számára készült ERP-rendszerek.
