„2004-ben a Xerox negyven új terméket jelentett be, felgyorsította a Xerox Global Services növekedését azzal, hogy segített ügyfeleinek racionalizálni a munkafolyamatokat, és fokozta a keresletet világvezető színes technológiája iránt a Xerox iGen3 digitális nyomda, a DocuColor rendszerek és a Phaser szilárdtintás nyomtatók kínálatával” – jelentette ki Anne M. Mulcahy, a Xerox elnök-vezérigazgatója. „Egyre több új ügyfelet szerzünk, a Smarter Document ManagementSM nevű intelligens dokumentumkezelő megoldásunkkal, amely a kisebb és nagyobb vállalatoknál egyaránt csökkenti a költségeket és növeli a termelékenységet.”
A berendezések értékesítése mintegy három százalékkal nőtt a negyedik negyedévben; a teljes árbevétel 4,3 milliárd dollár volt, ami egyszázalékos növekedést jelent 2003 negyedik negyedévéhez képest. Mind a berendezések értékesítéséből származó, mind a teljes árbevétel három százalékpontos árfolyamnyereséget tartalmaz.
Az értékesítés utáni árbevételek továbbra is javuló tendenciát mutatnak: az új digitális rendszerekből és szolgáltatásokból származó folyamatos bevételek egyre inkább ellensúlyozzák a régebbi fénylencsés technológiáknak és a vállalat gyenge brazíliai eredményeinek betudható árbevétel-csökkenést. A negyedik negyedévben a Xerox súlyponti területeiről – az irodai és nyomdai digitális termékekből, valamint az értéknövelő szolgáltatásokból – származó árbevétele öt százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, és ma már a vállalat teljes árbevételének mintegy 76 százalékát teszi ki.
A negyedik negyedévben 21 százalékos növekedést elért színes termékek a Xerox növekedési stratégiájának kulcselemét jelentik: a Xerox színes rendszerein nyomtatott oldalak egyre növekvő mennyisége folyamatosan emeli az értékesítés utáni árbevételt. A színes termékek árbevétele a Xerox teljes árbevételének 27 százalékát teszi ki, ami éves szinten ötszázalékos növekedést jelent.
A Xerox továbbra is két számjegyű éves növekedést mutat fel Xerox Global Services üzletágában, amely tanácsadást, dokumentumdigitalizálási és tartalomkezelési eszközöket és szolgáltatásokat kínál. A Xerox értéknövelő szolgáltatásaiból származó bevétele 25 százalékkal emelkedett a negyedik negyedévben.
A Xerox nyomdai üzletága továbbra is vezeti a korszerű nyomtatás piacát, és termékeivel a nyomdák és a sok dokumentumot használó ágazatok dinamikusabb digitális megoldásokkal egészíthetik ki offszetalapú technológiájukat.
A Xerox irodai üzletágának teljes bevétele stagnált, míg a berendezések értékesítése a negyedik negyedévben egy százalékkal csökkent, nagyrészt a termékösszetételnek betudhatóan: a vállalat 2003 negyedik negyedévéhez képest nagyobb arányban értékesített olcsóbb asztali egységeket. Azonban a telepített rendszerek száma lendületesen nőtt, a színes irodai multifunkciós rendszerek esetében 17 százalékkal, a színes irodai nyomtatók esetében pedig 135 százalékkal, elsősorban a lézernyomtatóknak és a szilárd tintás nyomtatóknak köszönhetően. A telepített fekete-fehér irodai berendezések száma hat százalékkal emelkedett.
Táblázat:
A 2004-es eredmények*
859 millió dollár adózás utáni nyereség.
A berendezések értékesítéséből szármázó árbevétel 4,5 milliárd dollár.
Az összes bevétel 15,7 milliárd dollár.
10,1 milliárd dollár összes hitelállomány.
1,8 millió dollár működési cash flow.
3,2 milliárd dollár év végi készpénz- és bankszámlapénz-állomány.
*reljes év
Forrás: cégközlés
