Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Négy évvel ezelőtt még csak 100 kilogramm, tavaly viszont már közel 4,5 tonnányi használhatatlanná vált mobiltelefon-akkumulátort sikerült begyűjteni a Westel, azaz az időközben T-Mobile-ra váltott cég értékesítési pontjaiban és viszonteladóinál. A veszélyes hulladéknak minősülő akkumulátorok begyűjtése és újrahasznosítása tehát mind fontosabbá válik. A gyűjtőhálózat és az ösztönzőrendszer tudatos fejlesztésének eredményét igazolja az is, hogy a begyűjtött és újrahasznosított mennyiség már meghaladta az éves értékesítés 50 százalékát.
A környezetvédő szervezetek az utóbbi időben mind élesebben bírálják a szolgáltatókat, hogy a veszélyes hulladékot - főleg az akkumulátorokat - nem kezelik, illetve némelyiknél nincs megoldva a visszagyűjtés sem. Jelen esetben nem a gyártók, hanem az operátorok kerültek kereszttűzbe. Ugyanakkor Pónya Gábor, a T-Mobile Magyarország Rt. TQM menedzsere elmondta, náluk 1997 óta betétdíjas az akkumulátor. Minden egyes visszavitt darabért 500 forintot beszámítanak új akku vásárlásakor. Cégüknél egyébként a leadott akkumulátorokat szabályozottan átveszik és összegyűjtik mind a saját (több mint 40) mind a viszonteladói (több mint 300) értékesítési és szervizpontokon. Az akkuk a központból egy hulladékkezelő céghez kerülnek, ahol gondosan szétválogatják azokat, majd bezúzzák. Elektrosztatikus és egyéb elkülönítési eljárással pedig kinyerik belőlük a fémet, műanyagot, melyeket újra hasznosítani lehet. A begyűjtő pontokon még ömlesztve gyűjtik a hulladékot, később azonban - elsősorban adminisztrációs okok miatt - márkák és típusok szerint gyűjtik az elemeket, hogy pontos kép alakuljon ki, mennyi eladott termék kerül vissza.
Meglepő, hogy a gyártók egyelőre nem tolongnak a visszagyűjtési rendszerben való részvételért, holott a termékdíjtörvény és a visszagyűjtési kötelezettségeket szabályozó rendeletek nemsokára rájuk is vonatkoznak majd. Ez némi feszültséget okozhat a jövőben a piacon.
Az elektrotechnikai berendezésekre vonatkozó uniós termékdíj- és hulladéktörvények, -rendeletek hatását várhatóan már 2005-től a bőrükön fogják érezni a magyar vállalatok is, így a szigorodó előírások miatt is szükséges ezen hulladékok visszagyűjtési rendszerét erősíteni.
A technológiai termékek (például a mobiltelefonok) a termékdíjas kategóriába kerültek, emiatt a szolgáltatóknak is - vagyis a szabályok szerint az első forgalomba hozóknak - akár milliárdos nagyságrendben kell termékdíjat fizetniük. Pónya szerint ezzel önmagában nem lenne gond, ám a befizetett pénz a környezetvédelmi alapba kerül, amire a szolgáltató operátori jogcímen aligha pályázhat. Ez jelentős érvágás a társaságok számára. Előnyösnek tartaná, ha a befizetett összeget úgymond megcímeznék, és inkább visszaforgatnák az eldobott, használhatatlanná vált mobiltelefonok és tartozékaik újrafelhasználásához. Egyelőre ezen a területen sok a tisztázatlan kérdés, így a szolgáltatók még nem tudnak létrehozni vagy csatlakozni olyan koordináló szervezeteket, illetve szervezetekhez, amelyek feladatkörévé tartozna a visszagyűjtés. (A termékdíjas csomagolóanyagoknál ez megvalósult, így a koordináló szervezetnek úgynevezett licenszdíjként befizetett összegből megvalósulnak az elvárt begyűjtési kötelezettségek.)
A megvalósult környezetvédelmi rendszer működtetéséhez nemcsak a gyártók, hanem a lakossági gondolkodásmód megváltoztatása is szükséges. Tény ugyanis, hogy a fogyasztók az esetek többségében a használhatatlanná vált telepeket, készülékeket vagy otthon, a lomtárban gyűjtik, vagy egyszerűen a kommunális szemét közé dobják.
Hőnyi Gyula
