A közvetlen információs társadalmi (IS) politikákra jellemző a csatlakozó és a csatlakozásra váró országokban, hogy az 1990-es évek elején meglehetősen kevés hangsúlyt kaptak – számol be a konferenciáról Pintér Róbert az Infinit hírlevelében. A csatlakozáshoz közeledve azonban az uniónak a témához kapcsolódó programjai mobilizáló hatást fejtettek ki. Az ezredforduló táján egyre több csatlakozásra váró ország határozta meg a konkrét információs társadalmi programokat; stratégiát, politikai célokat, prioritásokat jelölt ki és hosszú távon is elköteleződött az információs társadalom kiépítése mellett. Az előrelépés ellenére azonban maradtak gyenge pontok (lásd az első táblázatot), és bár jó irányba tartanak a folyamatok, a felzárkózáshoz több tudatosság, integráltabb politika, átgondoltabb finanszírozás és a terület felértékelése szükséges.
A közvetett IS-politikák a következő területeket jelentik: a távközlési piac privatizációja és szabályozása, befektetésösztönzés az informatika és távközlés terén, adópolitika, oktatás, valamint innováció és kutatás-fejlesztés. Az ezekhez a közvetett területekhez kapcsolódó politika tapasztalatai: az IS-fejlesztések kevés támogatást kaptak a szabályozás és versenypolitika terén, a befektetések terén gyakorolt liberális és bátorító politikából azonban szinte valamennyi ország profitált, miközben a feltörekvő kis- és középvállalkozások finanszírozása továbbra is problematikus, az adópolitika eszközét egészen a legutóbbi időkig nem igazán használták erre a specifikus célra a vizsgált országok.
Folytatva a sort, az oktatás terén számos új problémát találni; a korábban viszonylag jól teljesítő rendszerek jelenlegi formájukban nem finanszírozhatók, jelentős regionális különbségek alakultak ki, esélyegyenlőtlenség figyelhető meg az oktatásba való bekerülés terén, és strukturális gondok is vannak (alap-, közép- és felső fokon egyaránt), a kutatásra és fejlesztésre fordított összegek a törekvések ellenére alacsonyak, túlnyomórészt állami forrásból származnak, az alacsony hatásfok egyik oka a koherens innovációs politika hiánya.
Az intézményi struktúra és az IS-politika összehangoltsága, intézményi összefogottsága alacsony a csatlakozó és csatlakozásra váró országokban, többnyire hiányoznak az ehhez szükséges intézmények, az információs politika széttöredezett, így a források elköltése nem kellően átgondolt. A terület sosem kapott túl nagy hangsúlyt, a költségvetésből inkább kisebb mértékben részesül. Mindezt erősíti, hogy az állami és a magánszféra közötti kapcsolatok esetlegesek, gyengék, nem intézményesítettek. Végül, ami az EU számára különösen fontos, hogy regionális szinten – ahol a jövőbeli támogatások egy jelentős részét lehetne fogadni – a helyzet még rosszabb, szinte egyáltalán nem léteznek információs társadalmi célok és politikák, illetve ezek végrehajtására szakosodott intézmények. Valójában léteznek ilyen tervek és intézmények, például Magyarországon az „intelligens régió” programok már évek óta készen vannak, az azonban igaz, hogy a regionális intézményrendszer ezen a téren még nem izmosodott meg, szinte láthatatlan – teszi hozzá Pintér. A jövőben tehát az intézményesítés magasabb fokára kell lépni, párhuzamosan az információs politika töredezettségének a megszüntetésével, illetve a regionális szint kiépítésével, miközben sokkal nagyobb súlyt kell kapnia a költségvetésben is ennek a területnek.
Az információs politika három szintjét figyelembe véve változások lesznek a következő években, ami több tudatosságban, integráltabb politikában, átgondoltabb finanszírozásban, a regulációs és versenypolitika megújításában, az oktatási rendszer reformjában, egy elkülönült innovációs politikában, az információs politika töredezettségének megszüntetésében és a regionális szint kiépítésében ölthet testet. De nincs rá garancia, hogy mindez teljes egészében megvalósul, és feltehető, hogy az országok közötti különbségek itt is megfigyelhetőek lesznek, egyeseknek gyorsabban-könnyebben, míg másoknak nehezebben fog menni a megújulás.
Az intézményi struktúrát illetően elmondható, hogy mindenhol kihívást jelent az információs politikák kidolgozását, levezénylését, koordinálását felügyelő politikai szervezet kialakítása. A különböző megoldások ellenére közös azonban az elégedetlenség a kialakult helyzettel. Szlovéniában például az információs társadalmi minisztérium munkatársai úgy érzik, hogy kevés a befolyásuk, emiatt fontos lehetőségeket szalasztanak el. Így aztán, míg korábban optimistán fogtak a munkához, ma már inkább „realistán” szemlélik a változásokat. Eközben a Szlovákiában tevékenykedő szakemberek irigykedve tekintenek azokra az országokra, ahol önálló minisztérium igazgatja a területet, mert náluk a közlekedési minisztériumon belül létezik egy hét főt foglalkoztató osztály az információs társadalmi kérdések egészének a kezelésére. Tehát, bár a két szélső helyzet – önálló minisztérium vagy egy eldugott osztály valamelyik minisztériumban – között több egyedi variációt is találni, az „igazi” áttörés érzését egyik sem tudja megadni.
A jövő nagy lehetősége azonban az, ha a szűken vett IST (information society technologies – információs társadalmi technológiák)-politikáról, amely az eszközök szétterjesztésére koncentrál, sikerül áttérni egy sokkal tágabban meghatározott információs társadalmi politikára, amely már tartalmazza a közvetett területeket is, így például az oktatás reformját, a kutatás-fejlesztést, a szabályozást, az integrált gazdaságpolitikát. Ehhez azonban a magán- és a közszféra jelenlegi kapcsolatának az újragondolására, intézményesítésére volna szükség. Az igazi feladat nem a rendelkezésre álló források nyers növelése, hanem a szerepek újraformálása, hogy egymás segítségével közösen lehessen megtalálni, megteremteni a fejlődés alapjait.
Keretes:
A helyenként pesszimista képhez érdekes kommentárokat fűztek a konferencia résztvevői. Ahogy egyikük fogalmazott, az eEurope remek alibi ahhoz, hogy ne kelljen igazán önálló megoldásokon gondolkodni. Pedig a cél az volna, hogy megtaláljuk azokat az egyedi területeket, ahol kiemelkedhetünk – mind Európát, mind a világot tekintve –, miközben ennek révén együtt kiegészíthetjük egymást az unióban, valami sokkal erősebbet megjelenítve összeurópai szinten. Ehhez azonban nagy bátorságra volna szükség, hogy ne egyszerűen csak szolgaian másoljuk az unió országait, hanem merjünk tanulni a hibáikból is, és nyilvánosan felvállalva saját utakra lépjünk. A cél az volna tehát, hogy ne egyszerűen felzárkózzunk az EU átlagához, hanem a felzárkózás mellett próbáljunk unikális megoldásokat is kialakítani.
Tábla1:
Gyenge pontok
Az információs társadalmi politikák továbbra is meglehetősen széttagoltak.
Több esetben elég sokáig hiányoztak a részletes, írott akciótervek.
A végrehajtás következetlennek bizonyul.
A programok finanszírozása sok esetben jelenleg sem megfelelő.
A költségvetési vitákban az információs társadalmi fejlesztések alig kapnak prioritást.
Az IST-eszközökhöz való hozzáférés nincs eléggé központi szerepben.
Tábla2:
A következő évek meghatározó trendjei
A központi kormányzatok továbbra is domináns szerephez jutnak az információs társadalommal kapcsolatos politika kialakításában.
A civil társadalom aktivitása és a regionális szervezetek továbbra is gyengék maradnak.
A következő évek politikája sokkal erősebb, körültekintőbb lesz, különös figyelmet fordítva az eszközökhöz való hozzáférés kérdésének, miközben az ezen eszközök segítségével elérhető tartalom még néhány évig nem játszik döntő szerepet.
Mindeközben elmozdulás várható az erősebb fogyasztói szemléletet támogató információs politika felé, amely növeli a piaci versengést és nagyobb figyelmet fordít az információs szolgáltatások nyújtására.
Tábla3:
Az információs politika három szintje
Közvetlen politikák.
Közvetett politikák.
Intézményi kapcsolódások, megoldások.
