A NAPI Gazdaság cikke
A Szép, sima kő című dokumentumfilm minden normálisan érző és gondolkodó embert meg kell hogy érintsen. A történet: Tiszaföldváron egy kisebb áruház épült az elmúlt években az egykori temető helyén. Az önkormányzat felszólította a helybéli gyülekezeteket, hogy vigyék el a területről a sírokat. A felszólításnak a katolikusok és a reformátusok eleget is tettek, a zsidó sírokat azonban nem volt, aki áthelyezhette volna, hiszen e hitközség tagjait mind egy szálig deportálták 1944-ben. Túlélő persze mindig akad: volt, aki a pesti gettóban vészelte át a vidéki zsidóság szinte teljes körű kiirtását. A túlélő mindig gondot okoz: most például amiatt háborog, hogy méltatlanul hagyták gondozatlanul a zsidó sírokat, amelyek összetörve, meggyalázva várják a sorsukat vagy egyszerűen eltűntek.
Még felháborítóbb, ami a tiszaföldvári zsinagógával történt: az egykor állítólag kéttornyos épületből mára semmi sem maradt, a helyhatóság ugyanis azért adta oda valakinek az ingatlant, hogy az bontsa le a zsidó templomot. A bontás jól sikerült, az egykori romboló leszármazottja nyilatkozik: vécét épített az édesapja a zsinagóga helyére, és a „szép, sima kő”, amely a templomból származott, a mellékhelyiség bejárata elé került. A film nyitójelenetében lehetünk tanúi e döbbenetes képsoroknak és a monológnak, ráadásul a nyilatkozó idős matróna egy melltartó nélkül hordott BMW-s pólóban látható, ami még inkább fokozza a képi hatását.
