Itt kap szállást Gyurcsány Ferenc gyermek-ifjúsági és sportminiszter - ám az ő költségeit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fizeti, csakúgy mint Medgyessy Péterét, aki várhatóan augusztus 26-29. között vesz részt a játékokon - természetesen nézőként. Ugyancsak a QM2-n szállnak meg a MOB tagjai, azok a szakágazat vezetők, akiknek sportolói részt vesznek a versenyeken - írja a Népszava. Rajtuk kívül itt kapott elhelyezést négy tartaléksportoló (három vívó és egy evezős), akiknek az olimpiai faluban nem járt hely. Eredetileg a Quinn Maryn lakott volna a kajak-kenusok sportvezetője, Baráth Etele államtitkár is, de az őt érdeklő versenyek Athéntól 45 kilométerre lesznek, így kérésére neki ott foglaltak szállást.
A MOB ezen kívül számos, a szervezet kiemelt szponzoraként nyilvántartott vállalkozásvezetőjét utaztatja. Az ő listájukat Molnár Zoltán üzleti érdekeikre hivatkozva nem kívánta nyilvánosságra hozni. Annyit azonban elmondott, hogy az arany fokozatú, vagy annál magasabb besorolású támogatók - akik évente 30-40 millió forinttal szponzorálják a MOB tevékenységét - rendelkeznek azzal a joggal, hogy cégenként egy-két vezetőt kiküldjenek a MOB költségén. Ilyen szerződése van a Magyar Rádiónak is. Ennek keretében utazik Kondor Katalin elnök, és az intézmény szóvivője, Morvai Katalin. A MOB egyik marketingszakembere lapunkat úgy tájékoztatatta, hogy a rádió évente átlagosan mintegy húszmillió forintnak megfelelő értékű műsorperccel támogatja a MOB-ot.
Az athéni szállodaárakhoz képest nem tekinthető drágának a Quinn Maryn fizetendő díj, különösen azért nem, mert az számos más szolgáltatást is tartalma. Így az árban szerepel a turista osztályú repülőjegy, 14 belépő a versenyekre és napi háromszori étkezés. Ezen túl egy-egy belépő a nyitó, illetve a záróünnepségre, ami önmagában is mintegy negyedmillió forintba kerül. Vannak, akik viszonylag olcsó kabint kaptak, elhelyezésük költsége nem haladja meg az egymillió forintot, másoknak „jobb” szállás jutott, így az ő költségeik mintegy 1,7 millió forintra tehetőek.
A MOB eredetileg majdnem kétszer annyi helyet foglalt, mint amennyire utóbb sikerült pénzt szerezni. (Míg a Sydne-i olimpiára minden sportvezetőt ki tudtak utaztatni, addig Athénba csak az a sportági vezető utazhat, akinek versenyben van legalább egy sportolója.)
A megmaradt helyeket üzleti alapon értékesítették, bevonva egy utazási irodát. Erre azt követően került sor, hogy a MOB akreditálta az utazási irodát, miután az megfelelt a biztonsági előírásoknak. Így az iroda vendégei ugyanazt a szolgáltatást élvezhetik, mint a sportvezetők. A „fizetős” vendégek 1,3 millió-1,9 millió forintért kapják Pirreus kikötőjében álló hajón az ellátást. Ez az összeg tartalmazza a versenyek színhelyére ingajáratban közlekedő busz költségét is.
