BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hathetes mélyponton az olajár

Március eleje óta nem látott mélypontra esett ma a nyersolaj ára, miután a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) lefelé módosította tegnap a globális kőolajfelhasználás várható szintjét. Az olajár a múlt heti, 58 dollárt is meghaladó csúcs óta 7,3 százalékkal csökkent.

2005. április 13. szerda, 08:45

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az IEA érvelése szerint az előzőleg vártnál lassabban bővül 2005-ben a kínai nyersolajfelhasználás, az ázsiai országgal kapcsolatos információknak pedig lényeges pszichikai hatása van a piacra - emlékeztet a Bloomberg egyik elemzője. A piac emellett bízik abban, hogy az OPEC kitermelés növelése, valamint a magasabb készletszintek szintén elejét vehetik a drágulásnak.
Az amerikai könnyűolaj jegyzése 66 centtel, illetve 1,3 százalékkal 51,2 dollárra esett vissza, ami március 1-e óta a legalacsonyabb szint. A májusi határidő jegyzése tegnap 1,85 dollárral, illetve 3,4 százalékkal 51,86 dollárig csökkent.
Az IEA előrejelzése szerint a globális felhasználás 84,27 millió hordó lesz napi szinten 2005-ben, ami 2,1 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, valamint napi 50 ezer hordóval kevesebb, mint az ezt megelőző becslés. A kínai felhasználás a tavalyi 21 százalék után 5,4 százalékkal bővült az év első két hónapjában, az IEA szerint az idén nem éri el a tavalyi szintet a felhasználásbővülés. Az ügynökség többek között a csökkenő dízel importból kiindulva jutott erre a következtetésre.

Böröcz Petra
Böröcz Petra

Ez is érdekelhet