Az immár hetek óta tartó háborús félelmek ma reggelre jelentős fordulatot vettek a iraki bejelentés után. Irak az ENSZ vezetőkkel egyeztetve ugyanis úgy nyilatkozott, hogy hajlandó feltételek nélkül beengedni a ENSZ fegyverzetellenőrzési csoportjait. Ennek meg is lett a hatása, ugyanis a WTI jegyzése a NYMEX távol-keleti elektronikus kereskedési rendszerében pillanatok alatt 1,40 dollárral, közel 5 százalékkal 28,28 dollárra zuhant a fronthónapi terminre; április 12-e óta ez volt a legnagyobb áresés. Elemzők – alig vitathatóan – máris úgy nyilatkoztak, hogy deflálódik a "háborús felár" az olajárból, ami már csaknem 2 dollárra elmarad a 19 hónapos csúcstól. A piac optimizmusát azonban az OPEC könnyedén letörheti, ugyanis a iraki bejelentés után egy magát megnevezni nem kívánó, OPEC-hez közeli tisztviselő úgy nyilatkozott; nőtt annak az esélye, hogy a kartell változatlanul hagyja a kitermelési kvótákat. Megfigyelők szerint ez azért hordoz a piac számára jelentős bizonytalansági tényezőt, mert az iraki megnyilvánulás után érdemi lépésekre az olajminiszterek csütörtöki találkozójáig nem lehet számítani. A OPEC ülésén sem biztos a határozott állásfoglalás, miután az iraki helyzet még nem jutott véglegesen nyugvópontra.
2002. szeptember 17. kedd, 09:02
