Azok a rendőrök is kapjanak kártérítést, akik megsérültek a 2006-os őszi utcai események idején - ezt szeretné elérni a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ). A szakszervezet a kormányváltáskor fordult kérésével a Balsai István vezette vizsgálóbizottsághoz, ám onnan a közigazgatási minisztériumhoz irányították a jogorvoslatot kereső egyenruhásokat. Répássy Róbert államtitkárságától azonban az elmúlt hónapokban sem kaptunk választ a megkeresésünkre - mondta a Független Hírügynökség tudósítása szerint Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára egy múlt heti sajtótájékoztatón. A BRDSZ kifogásolja azt is, hogy a vizsgálatok után olyan törvénytervezetet terjesztettek elő, amely lehetővé tenné, hogy a 2006-os őszi ügyekben született olyan ítéleteket, amelyek kizárólag rendőri jelentésen vagy vallomáson alapulnak, meg lehessen semmisíteni.
Szikinger István alkotmányjogász szerint a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban született bírósági ítéletek felülvizsgálatára ma is megvannak a törvényes lehetőségek, rendkívüli jogorvoslati lehetőségek, mint a felülvizsgálat, a perújrafelvétel, a nemzetközi bírósághoz fordulás és az alkotmányjogi panasz, ezért nincs szükség a lex Balsaiként ismertté vált semmisségi törvényre. Jelezte azt is, hogy például a hamis tanúzás tekintetében az ötéves elévülési idő még nem múlt el. Az alkotmányjogász szerint nem lehet kijelenteni a rendőrökről általában, hogy hazudtak, hanem a konkrét eseteket, ítéleteket kellene kivizsgálni, és az esetleges felelősséget is ennek alapján kellene megállapítani. Bárdos Judit szerint fontos lenne, hogy ez ne csak a rendőrökre vonatkozzon, hanem az adott vezetőre is, ha rossz intézkedésre adott parancsot. Azt azonban támogatja az alkotmányjogász, hogy a jogsértően ítélkező bírákat felelősségre lehessen vonni, erre van is most törvényi kezdeményezés.
