BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jövőre tisztulhat a vagyonvédelmi ágazat

2010. december 19. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt fél évben jelentős javulást tapasztaltak a magánbiztonsági vállalkozások az állami megrendelők vállalási árakkal kapcsolatos hozzáállásában - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Németh Ferenc, a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara újraválasztott elnöke, aki a közelmúltban vehette át a VOSZ Év vállalkozója díját is. Szavai szerint az utóbbi hónapokban több állami intézmény, többek között az adóhatóság, a vámhivatal, minisztériumok és a rendvédelem is érdeklődött a kamaránál a reális vállalási árral kapcsolatban. Ez mindenképp pozitív változás, mivel ha valóban figyelembe veszi az állami megrendelői kör a kamara által javasolt számítási képletet - amely a minimálbér és a garantált szakmai bérminimum összegéhez kötött - az egyes közbeszerzéseknél, akkor előbb-utóbb a versenyszféra megrendelői is követik majd a példát, ha megakarják tartani a legjobb embereiket. Németh szerint így kiküszöbölhető lenne, hogy az utóbbi években eldurvult árharc miatt óriásira duzzadt feketefoglalkoztatás tovább növekedjen az évente több mint 120 ezer embert foglalkoztató ágazatban.

Emellett a cégbedöntéssel foglalkozók kiszűrésében még lehet szerepe a kamarának is, főleg akkor, ha sikeres lesz a következő féléves együttműködése az igazságügyi tárcával, amely felülvizsgálná a cégalapítással, működtetéssel kapcsolatos jogszabályokat is. Korábban, a vagyonvédelmi kamaráról szóló törvény 2005-ös módosítása előtt ugyanis a köztestületnek megvolt a joga hozzá, hogy etikai eljárás keretében fellépjen a jogsértő vállalkozások ellen, és ha megállapították a szabálytalanságot, akár törölhette is a vállalkozást a nyilvántartásából, tagságából. Ez pedig automatikusan maga után vonta a szabályszegő cég tevékenységének megszüntetését is. A kifizetetlen számlákat, dolgozókat maguk után hagyó cégfantomizálások is azóta szaporodtak meg az ágazatban, amióta ez a passzus kikerült a törvényből - mondta Németh Ferenc. A kamara azért lobbizik, hogy a hatóságok segítségével megoldást találjanak a cégfantomizálók ellen.
Várhatóan a parlament tavaszi ülésszakában fogadhatják el a képviselők a vagyonvédelemről szóló törvény módosítását. A jogszabályt már beterjesztették általános vitára, de még számos módosító indítvány várható - mondta Németh Ferenc. Elsősorban azért készült a módosítás, hogy a kormány megelőzze, hogy az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indítson a kötelező kamarai tagságról szóló előírások miatt. Ezt ugyanis az áruk szabad áramlásával, a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatos előírások alapján támadták meg főleg külföldi tulajdonú magánbiztonsági vállalkozások kezdeményezésére. A módosításban rendeznék ezt a kérdést is, de a szakma emellett több, régóta megoldásra váró problémára is szeretne megoldást találni. Jó lenne feloldani azt az ellentmondást, hogy a magánbiztonsági cégek is kötelesek rehabilitációs hozzájárulást fizetni, ugyanakkor a vagyonvédelemről szóló törvény szerint csak százszázalékos munkaképességű dolgozókat alkalmazhatnak - említ egy példát Németh Ferenc a megoldásra váró feladatok közül.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet