Ugyan kéthetes ígéretét mind a politika, mind a sajtó számon kérte Pintér Sándor belügyminiszteren (képünkön), az vitathatatlan, hogy az utóbbi időben látványosan nőtt a rendőri jelenlét az ország egyes, meghatározott terv szerint változó pontjain. A kormány felállása után a Belügyminisztérium 600 új rendőrt vezényelt Borsodba, az ORFK szerint többségüket a készenléti rendőrség állományából küldték az észak-magyarországi megyébe. Amint arról nemrégiben kormányszóvivői tájékoztatón számolt be a miniszter, a kormányváltást követő hetekben az árvízi védekezésben részt vevő alakulatok mellett számos friss egység érkezett Borsodba, és alapvetően kedvezőek a tapasztalatok.
A kiemelt rendőri figyelem kétféleképp éreztette a hatását: egyrészt javult a felderítési hatékonyság, másrészt olyan kistelepüléseken, ahol korábban nem volt rendőri jelenlét, már a napi egyszeri járőrözés is hatékony visszatartó erőnek bizonyult. Amellett hogy az árvízzel sújtott, elöntött településeken vigyáztak a közrendre és a kitelepítettek értékeire, mind Miskolcon, mind Mezőkövesdnél javult a bűncselekmények felderítési hatékonysága, így nőtt a visszatartó erő is. Átlagosan tízből hét elkövetőt megtaláltak, és csökkent a vagyon elleni és a garázda bűncselekmények száma is - mindezt a miniszter szerint nemcsak a rendőrkapitányok jelentései támasztják alá, hanem annak az ellenőrző brigádnak az adatai is, amelyet a testület hatékonyságvizsgálatára kért fel Pintér. A borsodi kiemelt akciót követte egy hasonló Somogyban és Zalában, és a megerősített szolgálatok, átvezénylések mellett június 2-án sikerült még egy országos általános razziát is levezényelni. Utóbbi keretében 206 körözés alatt álló embert fogtak el, 30 bűnelkövetőt pedig tetten értek.
Pintér szerint június 29. után értékelik, hogy az új kormány felállása óta eltelt egy hónap alatt milyen eredményeket ért el a rendőrség. Arra az újságírói kérdésre, hogy korábbi kijelentése szerint megyei szintekig értékeli a kapitányok munkáját, s eddig milyen eredményre jutott, Pintér úgy válaszolt: nem a sajtón keresztül kívánja tudatni a vezetők teljesítményének értékelését. A belügyminiszter bízik benne, hogy egy éven belül sikerrel járhat az a célkitűzés is, hogy megvalósuljon egy élhetőbb Magyarország.
