Május végén államvizsgázott az első végzős évfolyam a Rendőrtiszti Főiskola által 2006 szeptemberében - első alkalommal - indított négyéves levelezős "Rendészeti igazgatásszervező" szakon. Az ötvenfős induló létszám a végére ugyan megfogyatkozott kissé, azonban kétharmad részben mindegyikük rendelkezett valamilyen kötődéssel a biztonsági szakmához, általában közép- vagy felső vezetői szinten - derül ki a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) közleményéből. A hallgatók a négy év alatt elsajátították a biztonságvédelmi szakmához kapcsolódó szinte összes jogág tudnivalóit, de az oktatás kiterjedt szociológiai, pszichológiai és bűnügyi ismeretekre, biztonságtechnikára, létesítmények, területek és tevékenységek védelmére, valamint védelmi és megelőző tevékenységek ismeretére. A képzést kiegészítették többek között közgazdaságtani, titokvédelmi, kommunikációs, közlekedés- és igazgatásrendészeti, katasztrófavédelmi, terrormegelőzési és vezetéselméleti oktatások is. A magánbiztonsági szervezetekkel kialakított ösztöndíjprogram keretében pedig a hallgatók hasznos gyakorlati tudnivalókkal alapozhatták meg későbbi előmenetelüket - mondta Német Ferenc, a kamara elnöke.
