A technológiai fejlődés a vagyonvédelemben a zárakat sem hagyta érintetlenül. A mechanikus zárbetétek esetében egy-egy lépcsőfokot jelentett a különböző betörési módszerekkel szembeni védekezési igény. Mivel minden rendszer annyit ér, mint a leggyengébb láncszeme, ezért rájöttek arra, hogy a zárak fejlődését a kulcsoknak is követniük kell. A cél az volt, hogy csak ellenőrzött körülmények között lehessen pótkulcsot készíteni. Ennek legutóbbi állomása a kódkártyás kulcsok vagy a beépített chipet tartalmazó kulcsok. Utóbbi már az elektromechanikus zárbetétekhez tartozik, ahol a kulcsban lévő kódolt információ alapján azonosítja a rendszer a megfelelő kulcsot. Ilyen például az Őrmester Kft. forgalmazásában a bluechip elektromechanikus zárrendszer, amelynek egyik jellemzője, hogy nem csak egy zárbetéthez használható és nem csupán a helyszínen kell engedélyezni, hanem eleve az adott betéthez kell rendelni a gyártótól.
A bluechip-rendszer egy teljesen elektromechanikus zárrendszer, amely tulajdonságában ötvözi a mechanikus és az elektronikus rendszer előnyeit – mondta Mihalik László,az Őrmester Kft. biztonságtechnikai üzletágának vezetője. A zárrendszer aktív chipje minden esetben a zárban található, míg a kulcsban egy passzív, harminckét bites kódolású egység kapott helyet. A cilinderek különböző fajtái és méretei megegyeznek minden Europrofil zárral, így a bluechip átalakítások nélkül felszerelhető bármilyen szabvány méretű ajtóhoz. Egy rendszeren belül természetesen többféle méretű cilinder is szerepelhet.
A bluechip-zárbetétek fizikai védelme azonos a jó minőségű mechanikai zárakéval. A terméket leginkább egy autonóm működésű kártyás beléptető rendszerhez lehet hasonlítani, ahol a be- és kiléptetések elektronikus úton, előre meghatározott engedélyekkel történnek. A belépésre jogosult személyek saját kulccsal rendelkeznek, amelyben egy chip található. Ezeket a chipeket számítógépes vezérléssel előre beprogramozzák az egyes ajtókhoz, a kért kulcshierarchiát tetszőlegesen kialakítva. Ebben a rendszerben is kiadhatók olyan kulcsok, amelyek minden vagy csak meghatározott ajtókat nyitnak.
Jelenleg ezek a legújabb generációs zárrendszerek. Magyarországon ez még egyelőre kevésbé elterjedt, mint Nyugat-Európában, bár egyre többen kezdik megismerni és felismerni az előnyeit. Ára a jó minőségű mechanikus zárak és a beléptető rendszer között mozog. A rendszer előnyei elsősorban a meglévő mechanikus zárrendszerek cseréjekor mutatkoznak meg, ott, ahol gyakori a zárcsere és a kulcspótlás – mutatott rá Mihalik László. További előnye, hogy nem szükséges átalakítani az ajtókat, illetve nem kell kábelnyomvonalat kiépíteni. Szintén előnyös lehet olyan helyen, ahol egy embernek több kulcsot is kell használnia. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszer hosszú távon megbízhatóan működik, és nagyon könnyen meg lehet szokni. Nem igényel tanulást és nincs szükség a különböző kódok megjegyzésére.
A mechanika fejlődésével párhuzamosan az is felmerült, hogy mi történik akkor, ha a tulajdonos elhagyja a kulcsát. Lehet bármilyen több ponton záródó biztonsági ajtó, nem nyújt védelmet, ha a kulcs illetéktelen kezekbe kerül. Az sem ismeretlen módszer, hogy a betörők célzottan lopják el valakinek a kulcsát. Ekkor kezdték vizsgálni, hogy mivel lehetne kiváltani a kulcsokat, milyen módszer van, amely nem igényel külső eszközt.
Kezdetben voltak a számzárak, amelyek egy mágneszárat vezéreltek. Ehhez csak egy, négy vagy hat számjegyű kód kellett. A mágneszárak azonban alacsonyabb védelmi szintet képviseltek, mivel elég kicsi az a felület, ahol a mágneszárra felfekszik a zárnyelv. Megerősítésük érdekében síktapadó mágnessel váltották ki őket, ugyanis itt típustól függetlenül több száz kilogrammos erőhatás kell a befeszítéséhez.
A biztonságtechnikában nincs százszázalékos védelem, így feltörhetetlen zár sem létezik. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármelyik betörő fel tudja törni az összes zárbetétet. A komolyabb eszközökhöz már nagyobb szaktudás és tapasztalat, sőt olyan szintű rendszerismeret szükséges, ami gyártói szintű kapcsolatot feltételez. Ez azonban felveti azt a kérdést, hogy ilyen „felkészültségű” betörők mely objektumok esetében jelentenek potenciális veszélyforrást. Azokon a helyeken, ahol ilyen szintű ismeret feltételezhető, önmagában már kevés a mechanikai védelem, ott komplex rendszert kell tervezni. Minél komolyabb egy objektum védelmi rendszere – akár társasházi lakásról vagy egy bankról van szó –, annál szűkebb az a réteg, amely alkalmas lehet illetéktelen behatolásra.
Drávucz Péter