BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Civil szervezeteket támogat az Árkád

2007. február 22. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ötödik születésnapját ünneplő budapesti Árkád bevásárlóközpont március 10-ig jótékonysági gyűjtést szervez, a látogatók felajánlásait pedig jelentős összeggel egészíti ki; a pénzt négy civil szervezet között osztja majd szét. A jótékonysági akció kedvezményezettjeit pályázaton választották ki. A civil szervezetek már meglévő ötleteik megvalósításához kaphatnak támogatást: a több mint száz pályamű közül az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány, a Csend Hangja Alapítvány, az Elfogadott Másság Együtt a Fogyatékosokért Alapítvány és a Nővér-kék Alapítvány egy-egy terve. A bevásárlóközpont látogatói az adományra szánt összegből Árkád tallért vásárolhatnak a kijelölt helyeken, amit a hét méter magas „csodagépbe” – leginkább egy óriási flipperhez hasonlító adománygyűjtő perselybe – kell bedobniuk.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet