A csillogás és a pompa az úr az Iparművészeti Múzeum első emeletén. A védett tárlókban ugyanis öt évszázad 130 műtárgya, az Esterházy-gyűjteménybe tartozó, többségében XVI–XVII. századi barokk és manierista stílusú felbecsülhetetlen érték kapott helyet. Ezekből huszonkettőt a család ausztriai sasfészkéből, Fraknóból, vagyis Forchtenstein várából hoztak ide. Most először látható együtt a két országbeli gyűjtemény, a fraknói kincsek azonban csak három hónapig vendégeskednek itt. A kismartoni (eisenstadti) Esterházy-alapítvány segítette e kivételes tárlat megvalósulását.
Mivel az Esterházyak mindig is nagy hatalmú politikai és közjogi méltóságok voltak, a kincstár gyarapítása nem okozott gondot nekik. Az ország legbefolyásosabb urai közé tartoztak; Bethlen Gábor, noha állítólag szívből utálta az aktuális Esterházy családfőt, ajándékul egy vacsora emlékére mégis egy nemesfémből készített, ékkövekkel csinosított díszbuzogányt adott neki.
A kiállításon billikomok, kardok, jogarok és ereklyetartók, valamint csodálatosan míves ruhák láthatók. A kincsesbánya 1952 óta folyamatosan munkát ad a restaurátoroknak, ma már a harmadik szakember-generáció dolgozik a tárgyakon, sziszifuszi munkával. Erre példa az 1548-ból származó, úgynevezett lavabó-garnitúra, vagyis az aranyozott ezüstből gyártott kancsó és dísztál máig gyűrűző története. Annyira roncsolt állapotban találták meg, hogy még mindig nincs kész, holott évtizedek óta „molyolnak” rajta. A ruháknál szintén komoly és folyamatos felújítási munka szükséges: ezeket természetes kopás, foszlás, molytámadás és elfáradás teszi tönkre.
A család az egyre drágább és bővülő kollekciót 1918–19-ben a magyar államra bízta, olyan szerződéssel, amely szerint közszemlére tehetik, de továbbra is a család tulajdonát képezik. Folyamatosan meg is újították a megállapodást; a negyvenes években a gyűjtemény elkerült a Magyar Nemzeti Múzeumba, majd újra vissza az Iparművészetibe. Az aktuális Esterházy-sarj az 1944-es események hatására egy részüket kivitette onnan a Tárnok utcai palotájuk pincéjébe, mivel ott védettnek gondolta. Ez hatalmas tévedésnek bizonyult, a lebombázott ház helyén ma már szürke iskolaépület áll. A porig rombolt házban sok minden megsemmisült, a többi tárgy állapota pedig 1948–49-ig a saras, elhanyagolt pincében rekedve tovább romlott. A múzeumban maradt remekek szerencsésen átvészelték az ostromot. Végül, menteni a menthetőt, a Közoktatási Minisztérium illetékese ment föl a Várba feltárni a romokat.
Bár számos érték kikerült Fraknóba, sok maradt az Üllői úti múzeumban is. A rommá zúzódott kincseket azóta is restaurálják; a hajdani vezető restaurátor Szvetnik Joachim volt, akinek neve már akkor is garancia volt a szerzetesi elmélyültségű és pontosságú javításra. Utódai is e szellemben járnak el azóta is. Benvenuto Cellinihez mérhető géniuszok alkotásai kerültek és kerülnek a kezük alá: így az augsburgi Drentwett család, Jacob Fassnacht, a nürnbergi Hans Petzold, Urban Wolff és magyar mesteremberek munkái. Ezek a diadalmas barokkot hirdető, majd ebből a finomkodóan elegáns manierizmusba hanyatló, ékszer minőségű tárgyak nemcsak aranyból, ezüstből, drágakövekből lettek megálmodva és kivitelezve, de strucctojás héjából, elefántcsontból, gyöngyházkagylóból is. E korszak stílusjegye a figurák és minták vad tobzódása is.
Szász Judit