Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A whisk(e)y alapvetően az érlelt gabonapálinka elnevezése. A név a kelta uisge beatha szóból ered, jelentése az élet vize. Amíg Skóciában és Kanadában a rövidebben írott változatot használják, addig Írországban és az Egyesült Államokban „e” betűt biggyesztenek az „y” elé. A skót whisky eredete az idők homályába vész, valószínűleg ír szerzetesek vitték el a lepárlás művészetét Skóciába, valamikor a XIV. században. Az ott készülő whisky elsősorban Skócia természeti adottságai miatt számít különlegesnek: kiváló minőségű a gyártás során felhasznált víz (Islay szigetén például 800 millió éves kőzeten átmosva tör fel), különleges a maláta füstölésére használt tőzeg, az érlelőházakban a hordók a friss mezei, gyakran tengeri levegőt lélegzik be.
A skót whisky fogyasztásával kapcsolatban eltérőek a vélemények: egyesek tisztán, jég nélkül, egyenes falú pohárban élvezik, mások a jégkockára töltött párlatra esküsznek, akadnak, akik szódával teszik frissítőbbé kedvenc italukat. Sokan a hígítást szentségtörésnek tartják, és úgy gondolják, hogy a whiskyt legfeljebb két dologgal szabad hígítani: pár csepp vízzel vagy még több whiskyvel.
A sokféle vélemény között igazságot tenni nem lehet, minden fogyasztási mód mellett szól ugyanis valamilyen érv. Röviden: a whiskyk fogyasztására vonatkozó szabály az, hogy nincs szabály. Ha tisztán, szobahőmérsékleten fogyasztjuk a párlatot, akkor az igen intenzíven adja vissza a markáns whiskys jelleget, és ezt az érzetet csak fokozhatjuk egy jól kiválasztott sherrys vagy tokajis pohárral. Ebbe a pohárba érdemes egy kevés vizet önteni, így az alkoholos jelleg tompul, és még jobban érzékelhetjük komplex ízeit. Ha jégkockával kortyolgatjuk, akkor valamennyire ugyan hígítjuk a whiskyt, de a hideg hatására italunk bezárkózik, a markáns füstös skót jelleg megszűnik, könnyebben lecsúszik torkunkon a párlat, és már rendelhetjük is a következő adagot. Ha friss italra vágyunk, amelyben felismerhető és élvezhető a skót whisky zamata, akkor szódával, édesszájúak kólával vagy gyömbérrel tölthetik fel a jegelt whiskyt. Az elegáns körökben divatos maláta- és különleges blended whiskyket nem szokták hígítani vagy jegelni.
Az egyik leghíresebb skót whisky a Johnnie Walker, amelynek különleges a története. Még 1820-ban, az akkor tizenöt éves John Walker árvaságra jutott, és apja örökségéből egy szatócsboltot vásárolt a skóciai Kilmarnock városában, ahol a különféle teákat a vevők ízlésének megfelelően keverte. Ott támadt az az ötlete, hogy a számos, akkoriban nem mindig kielégítő minőségű whiskyből tökéletes, könnyen fogyasztható és ami a legfontosabb, állandó minőségű párlatot készítsen. Így született meg a Johnnie Walker whisky, amelynek négy változata: a Red Label (3 év érlelés), a Black Label (12 év), a Gold Label (18 év) és a Blue Label (30–60 év).
