A magyar alkalmazott grafika alakulását, eredményeit mutatja be az immár harminc esztendeje, két évente megrendezett tervezőgrafikai biennálé. A Magyar Nemzeti Galéria földszinti termeiben nagy mennyiségben láthatunk megrendelésre készült, a témák kötöttségeinek szorításában mégis szárnyaló darabokat.
A mennyiség az szembeötlő, de nehéz dolga van az eligazodni vágyó nézőnek, hiszen nincsen prospektus, felvilágosító szöveg a helyszínen, és az alkotók névsora és a művek száma sem elérhető (még az interneten sem). A kedves információs hölgy szerint a Nemzeti Galéria csak a helyszínt adja, az információnyújtás nem az ő feladatuk. A kiállítás szervezője egyébként az előbbin kívül a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Tervezőgrafikai Szakosztálya és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.
Szóval a kiállításon vannak bemutatkozó egyetemi hallgatók szép számmal, és már végzett művészek, azonban egyikük se olyan ismert név, hogy arra azonnal felkapnánk a fejünket. Azért mégis kellett volna valami eligazítás a tömegtermelésben: legalább a művészeti egyetemek rövidítésének feloldását írták volna ki valahol, vagy csak a szűk szakmának szánták a bemutatót?...
A kiállítás amúgy színvonalas és lenyűgöző abból a szempontból, hogy mennyi a darabokban az invenció, a tehetséges kivitelezés. Az idei, XV. biennálé kiemelt témája a zene, amit azért nem túl könnyű megjeleníteni. Idén Mozart- és Bartók-évfordulók „dúlnak” szerte a nagyvilágban, így nem meglepő, hogy ezek sokak fantáziáját, ceruzáját megmozgatták. Csoportokra is lehet osztani az ötletek megvalósulását. Vannak, akik magukat a zeneszerzőket jelenítették meg különféle rajztechnikák – a szabályosnak nevezhető portrétól a sejtető, szinte elbújtatott arcmásig – segítségével. Mások a muzsikát ragadják meg: futamokat lehellő ujjak a billentyűkön, kottaképek madarak röptéből kialakítva, vonalörvénylések valamiféle ritmus alapján. Sokan a művészek egy-egy darabját reklámozzák – a szó jó értelmében –, a legtöbb plakát A fából faragott királyfit hirdeti. A Don Giovanni nőfalóságát – egy lányhallgató – nagyon szellemesen úgy jelezte, hogy egy kristály talpaspoharat rúzsos csókokkal teleborítva helyezett fehér képe központjába. Sokan a híres Forman-filmet, az Amadeust is megrajzolták találó utalásokkal.
A másik nagy témavonulat az alkotások között az évfordulóké. Az 1956-os forradalom ünneplésének ma is hullámokat vető ellentmondása jól kifejeződik egy sok vitát kiváltható képen: egy oszlásnak indult, véres, hús alakú vörös csillagból nyüvek és döglegyek másznak elő (meglehetősen naturalista kivitelezésben) – jelezve ezzel a még le nem folytatott, tisztázó viták szükségességét. Egy másik ilyen témájú mű egy elmerülő piros papírcsónak vergődését ábrázolja.
Láthatók ezeken kívül installációk, kereskedelmi és társadalmi célú plakátok is.
Szász Judit