Idén Sárospatak és Székesfehérvár nyerte el a Kultúra Magyar Városa címet. A cím olyan városi önkormányzatok elismerése, amelyek a helyi kulturális, művészeti életet kiemelkedően fejlesztik, támogatják és kulturális értékeit példaértékűen mutatják be. A két idei győztest 17 pályázó közül választották ki. Tavaly Kecskemét, Keszthely és Vasvár volt a kitüntetett. A címet a nyertes városok – kizárólag az adományozás évének megjelölésével – korlátlan ideig használhatják. Ez pedig jelentős szerepet játszhat többek között a városmarketingben, a kommunikációban és a pályázatok benyújtásánál. (A kiírás alapján az a város, amelyik elnyerte a címet, öt évig nem pályázhat újra.) A győztes települések egy-egymillió forint pénzjutalmat is kapnak az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól (OKM) és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól. A szimbolikus értékű díj nem egyévi munka jutalma, hanem egy város kultúráért, turizmusért az elmúlt öt évben elért eredményeit ismeri el – mondta Arató Gergely, az OKM államtitkára. A két idei győztesnél az önkormányzaton kívül a civil szféra, az egyház, valamint az üzleti szféra is tevékenyen részt vesz a kulturális életben.
