A tanácsadó Deloitte Zrt. maga is élen jár a kultúra támogatásban, legutóbb például a budapesti szabadtéri kiállítás, a CowParade keretében Hencze Tamás zebracsíkos tehenét „fogadta örökbe”. Egy másik kitüntetett művésze a festő és kedvelt főiskolai tanár Klimó Károly, akinek tíz saját tulajdonú képét meg is lehetett nézni a Deloitte Szalon legutóbbi, kultúrafinanszírozásról tartott összejövetelén. A tanácsadó cég támogatja a művész albumának kiadását és gyakran vásárol tőle festményeket. Klimó saját kapcsolatai révén állíthatott ki néha külföldön az elmúlt évtizedekben is, de a magyar galériások ma tőkeszegények ahhoz, hogy a külföldi műtárgypiacra betörhessenek védenceikkel. Kiállításokra kellene járniuk évente többször is, hogy így be- és felfuttassák a magyarokat. Nekik lenne a fő feladatuk a festők és szobrászok menedzselése, de ahhoz még gyengék – hangzott el a rendezvényen. A magyar vásárlók pedig össze sem hasonlíthatók a náluk hatványozottan jobban élő, a művészetre áldozó, nagy múltú országok gyűjtőivel.
Egyfajta művészetpártoló módszert valósított meg Magyarországon – a Soros Alapítvány 150 ezer dollárjának támogatásával – a Summa Artium Kht.: a társaság szponzori kapcsolatokat alakít ki a művészek és a cégek között; a befektetendő pénzt minőségbe fordítják, úgy, hogy megbízóik profiljához kiválasztják a megfelelő művészt. Felmérik a vállalkozást, majd megismerve azt, többféle javaslatot tesznek a menedzsmentnek, hogy milyen támogatandó tevékenység emelné a fényüket a külvilág előtt. Még több ehhez hasonló kezdeményezés és cég kellene a magyar viszonyokat felrázni, hiszen már érzékelhető némi jó szándék és akarat a pénzügyi és egyéb sikerágazatok képviselőiben, de egyelőre nem túl sokakban – véli Török András, a kht. igazgatója. A szponzoráció kemény üzlet és szakma – míg a mecénási viselkedés emberbarátibb és önzetlenebb, nem a vállalatot fényezi –, amelyet most a Summa Artium Kht.-ból alapítványként átalakulva koordinál.
Mivel a magyar kultúra inkább irodalom-, mint látványközpontú, a Deloitte Klimóval együtt azt is szeretné, ha a világ nemcsak Márai, Szerb, Esterházy és Kertész Imre nevétől, hanem a nagy magyar képzőművészektől is hangos lenne egyszer.
Szász Judit