Az idén első alkalommal rendezik meg a Szentendre éjjel-nappal nyitva elnevezésű programsorozatot. A helyi vendéglősök, galériások és üzlettulajdonosok összefogtak a város polgármesterével és más aktív, a városért tenni akaró személyiségekkel, hogy ismét pezsgést hozzanak a korábban aktív kulturális életéről ismert településre.
Szentendrét ugyanis évtizedek óta sokan a Dunakanyar kapujának, a művészetek városának nevezik, és ez is szerepel róla minden útikönyvben. Sok helyről érkeznek vendégek, hogy megnézzék barokk főterét, a Duna-partot, szerb templomait vagy híres múzeumait, leüljenek közben valamelyik éttermébe, kávézójába, egy hangulatos teraszra, úgy, ahogy azt Ábrányi Emil költő, Hamvas Béla, Karinthy Ferenc, Vas István írók, Barcsay Jenő vagy Vajda Lajos képzőművészek tehették egykoron. Az utóbbi évtizedekben azonban a varázs elillanni látszik, régóta nem látni festőt munka közben a templomdombon, a nyári Teátrum színházi nézőtere is behúzódott a Fő térről egy ház udvarára, este hat óra után a boltok, galériák bezárnak, a macskaköves sikátorok elnéptelenednek. Szentendre most változtatni próbál ezen: mától vasárnap éjfélig nyitott ajtókkal várja a látogatókat. Hagyományteremtő szándékkal indul a háromnapos „művészi forgatag”. Komoly- és könnyűzenei muzsikusok játszanak éjfélkor, festőművészek alkotnak estig a Fő téren, neves írók és költők dolgoznak a kávéházak teraszán, performanceok zajlanak a Művészet malomban, gyerekprogramokat rendeznek városszerte, kiállítások lesznek reggeltől estig, különleges fényekbe borul éjszaka a Fő tér, filmeket vetítenek a szabadban és a moziban. (Három napig még a belvárosban lakók is szívesen viselik el a vendégek és a programok zaját.) Sanzonénekes érkezik a párizsi Montmartre-ról az egyik múzeum udvarára, míg a szomszéd kávézóban Fülöp-szigeteki énekest hallhatnak az arra járók. Költők, írók – többek közt Bächer Iván, Karafiáth Orsolya, Kukorelly Endre, Szakonyi Károly – kapnak háromnapos útlevelet a városba, hogy egy-egy kávézóban, étteremben a számukra fenntartott törzsasztalnál kedvükre fogyasszanak és Szentendréről verset, novellát, tárcát írjanak, amelyeket vasárnap este színművészek elő is adnak.
