A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) MBA-képzése az egyetem Diákközpontjával együtt sátrat állított a Szigeten. Az intézmény célja képzéseinek népszerűsítése, az eddigieknél intellektuálisabb, érdekesebb formában.
Ha a Sziget látogatottsági adatainak vizsgálatakor a számok mögött megnézzük, hogy milyen korosztályt képviselnek, illetve milyen végzettséggel rendelkeznek a látogatók, kiderül, hogy ők kifejezetten potenciális résztvevői lehetnek az MBA-képzésnek, azaz felsőfokú végzettséggel, nagy ambícióval rendelkező fiatalok – véli Ormos Mihály, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának (GTK) dékánhelyettese. A mostani „kivonulással” betekintést próbálnak nyújtani abba, hogy mi folyik az MBA-képzésen, mit lehet ott megtanulni. Karrierrel, valamint a posztgraduális és a felsőoktatással kapcsolatos kérdéseket egyaránt megválaszolnak.
Az biztos, hogy ez a megoldás a BME egészének jót tesz. Néhány ezer látogatóra számítunk, akikkel itt közvetlen kapcsolatot tudunk teremteni – mondta Ormos. A helyszínen az intézmény elektronikus hírlevelére is feliratkozhat bárki. A BME-s sátorban készség-, képességfelmérést és karrier-tanácsadást is kapnak az érdeklődők. Számítógépes hálózatot üzemeltetnek, és néhány kisebb, emészthető, gazdasági témájú előadás is elhangzik.
