A víz alatt csak az első öt perc nehéz, legalábbis erről énekelt Koncz Zsuzsa egyik régi slágerében. A 36 éves Előd László – aki foglalkozására nézve fényképész, és már kilenc éve búvár is – viszont mesélhetne arról, hogy milyen a sokadik öt perc harminckilós felszereléssel, „áldozatára” várva, békalábbal taposva ott lent. A búvárfotózás a vértelen vadászat legszebb kifejeződése. A tengereket, óceánokat úgyis kezdik kizsigerelni a túlhajtott halászattal, sőt az értelmetlen (bálna-) gyilkolással, így nagyon is tiszteletre méltó az a hév, amellyel a fényképész az ottani világot dokumentálja számunkra. És ahogy Sir David Attenborough és a BBC természetfilmjeiből tudható, a Nagy Kékség még mindig számtalan elképzelhetetlennek tűnő, gyönyörű titkot és vad drámákat rejt. Magyar szemmel most Előd László közvetíti ezt nekünk.
A fényképek, noha „csak” murénáról, csillagvizsgáló halról vagy sáskarákról szólnak, sorsokat és lelkeket is felszínre hoznak. Hiszen a kamerával incselkedő, de azért kicsit rejtőző, ragyogó bohóchal – Disney filmje után most már mindhalálig Némo – tekintete tényleg olyat árul el, hogy már nem is annyira elképzelhetetlen róla az a filmes mese. A muréna tátott szájú, antik szörnyet megszégyenítő pofája borzongatóan figyelmeztet arra, hogy a mélyben mennyire mások a törvények, de pont ettől mennyire egyszerű az élet: a kis halat bekapja a nagy. A csillagvizsgáló hal olyan, mint egy különlegesen kirakott feketeszürke mozaik egy megmaradt pompeji villa faláról. Elénk tűnik a pillangóhal is, amely tényleg csocsoszános rebbenést, félénkséget tanúsít – vagy ha csak belemagyarázzuk ezt a portréjába, akkor is a fényképészét dicséri a téma, mert meglátta benne az operahősnő-jellemet abban a töredék percben, amikor a hal elévetődött.
Előd, ahogy maga fogalmazta, szereti, ha a szárazföld és a neki kedves tengermély békésen megfér a képein. Számára Egyiptom és a Vörös-tenger egyaránt jelenti a Bibliában is említett hullámokat – amelyek előtte nem kettéválnak, hanem szeretettel befogadják – és a beduinok tevéi által koptatott földet. Nemcsak a víz alatti kék világot, de a felszíni barna-sárga, arab életet is egyforma hévvel vizslatja és fényképezi. Járt már az Atlanti-óceán, a Földközi-tenger és Indonézia partjainál is, képein hasonlóan ötvözve a két téma értékeit.
Nem ember készítette műalkotásokat örökít meg Előd, de ahogy ő észreveszi, megkomponálja és tálalja nekünk, az már művészet. Ahogy lelket lop beléjük, még inkább.
Szász Judit