Idén – február 17-én – lett volna 75 éves Kondor Béla (barátainak mind a mai napig Samu), aki a magyar képzőművészet fájóan hamar ellobbant csodája volt. A Pestszentlőrincen 1931-ben született zseni hiába nyert felvételt a képzőművészeti főiskola festőszakára, onnan hamar eltanácsolták beskatulyázhatatlan tehetsége miatt. Így grafikusként folytatta, Barcsay Jenőt és Koffán Károlyt vallva mesterének; vizsgamunkája egy rézkarcsorozat volt, amely Dózsa György szenvedéseit ábrázolta. Aztán az 1956-os eseményeket követő években üstökösként robbant be a lázadástól és az azt követő terrortól teljesen megzavarodott honi művésztársadalomba. Akkoriban, amikor mindenki ellenforradalomról beszélt (másért börtön járt), ő hatalmas faliképének ellentmondást nem tűrően adta a Forradalom címet – ebből már kikövetkeztethető emberi attitűdje is.
Nos, ez előtt a mindig megalkuvás nélkül alkotó, ezer fokon élő és égő, klasszikus hagyományokon felnőtt és mégis avantgárd utakon járó, egyedi jelenség előtt tiszteleg most a Kogart Ház, 164 munkáját bemutatva. Számos múzeummal, galériával és magángyűjtővel együttműködve hozták létre ezt az augusztus 20-ig látható emlékkiállítást. A Magyar Nemzeti Galéria 1974-ben vásárolta meg mindazokat a műalkotásokat, amelyeket 1972. december 17-ei tragikus halálakor a Bécsi utcai műtermében találtak. Noha 45 évesen véget ért élete és pályafutása, a szakemberek hangsúlyozzák, hogy Kondor még így is teljes kört futott be. Művészete töretlen egészet mutat.
Nemcsak grafikus, festő, fotós, költő, hangszerkészítő, hanem modellgyártó is volt. Utóbbiakból is megnézhetünk pár nagyon aprólékosan elkészített darabot, például holdkompot vagy repülőgépet. Homo faber, a munkálkodó ember – ez a jellemzés illik rá. A precíz konstruálás mindenhol fellelhető az életművében. Magánmitológiájának is egyik alapeleme volt az általa rajongásig szeretett repülés. Ezért visel nagyon sok figurája – a Bibliát követve ördög-, angyal- és Krisztus-alakjai – szárnyakat, mégpedig biztonságosan szerkesztetteket, annyira pontos fesztávolságúakat, amilyeneket csak Leonardo alkotott előtte pár száz évvel.
A kondori hit tulajdonképpen egyszerű, és ebben van igazi ereje is: jókra és gonoszakra osztott világában a redukált, mélyről jövő színek igazítanak el. Terrakottás narancsvöröse, amely aranyokker háttér előtt izzik föl, mindig a nemes harcáról mesél az ellene törő rosszal szemben, aki a sötét, szürkés tartományban uralkodik.
Kevés, gyakran egyalakos művei függőlegesen nyújtottak: itt csak a fő figura a lényeges, a háttér kevésbé. Egyik ilyen kompozíciójú, meghatóan egyszerű képe az Emberpár, 1959-ből. Az egybeolvadva álló férfi és nő ruhátlan testéből fluoreszkáló fehér fény árad, glóriává nemesedve a férfi feje körül. Erre a ragyogásra rímel szemben velük a teljes tányérú hold. Áttetsző szárnyaik könnyű álmokból szőttek finom festéssel, hogy érzékeltessék a szerelem, az egymásrautaltság és a bizalom minden gond fölé emelő erejét. A maguk alatt hagyott város piszkosszürke káoszából a pár éteri lebegése szinte kirobban a mélybarna háttérből – így játszott ő az erővel és a sejtetéssel.
Emblematikus alkotásának tartják az 1963-ban festett Darázskirályt. Az ő arca (is) néz ránk, fájón elveszve az időben: a szokott okkeres-vöröses szín Mátyás király frizurájú, aranykoronás főt tár elénk, kezében egy szép szárnyú, repülésre kész darázzsal. A király keze görcsösen fogná az épp hozzá leszálló rovart, e fura szabadságszimbólumot, amely csíp is, szúr is, meg nem szelídíthető. Vadul harcol, ha sérelem éri, ha nem engedik magasba törni.
Egyik versében, az Én címűben azt írja: „Belekékülve a meg nem változásba...”. Ez a mondat jelzi tragédiáját: hatalmas formátuma nem bírt belegyömöszölődni a tiltások-tűrések aczéli kalitkájába. Változást a kádári Magyarországon akkoriban csak a hatalommal való szembefordulással lehetett elérni. Mivel a művészeti szabadságnak is árgus szemekkel szabtak minél szűkebb határt, nem valósult meg sok terve. Ez keserítette, ám megkezdett útját nem módosította a siker kedvéért, és soha nem ágált hangosan. Csak festette szentjeit rendületlenül.
Van olyan rajza, amit ő maga is Samuként szignózott Julinak. Kondor sast is jelent. Minden hátráltatása ellenére méltóságteljes pályaívet tudhat magának; máig csak csodáljuk, követője azóta sem akadt. Túl korán szállt volna túl magasra: az is csoda, hogy munkáit a közgyűjtemények, megvásárolva azokat, megmentették az utókornak. Most méltó körülmények között tekinthető meg életműve, amely így együtt utoljára húsz éve volt látható.
Szász Judit